Branding blog

Másfél hónappal korábban fogtam bele ennek a bejegyzésnek az írásába. Ha jól emlékszem, épp reggel volt, a Haraszthy-Vallejoban szürcsöltem a reggeli kávémat, amikor elgondolkodtam azon, hogy mi is az, ami visszaveti az embereket attól, hogy nagy dolgokat vigyenek véghez.

Ha belekezdünk egy projektbe, papíron olyan könnyen a végére érünk... Amikor viszont már a megvalósításra kerül a sor, egymás után jönnek az akadályok. Lényegtelen, hogy éppen emberi, anyagi, érzelmi akadályokról beszélünk, le kell küzdeni őket.
Te hagyod, hogy uralkodjanak feletted? Minden fejben dől el. Lépésről lépésre halunk meg, de két választás van: vagy teszünk azért, hogy jobb legyen, vagy állunk és várjuk a halált. Egyszer kell hagyni, hogy padlóra kerülj és biztosan nem állsz fel többé. Nem az a lényeg, hogy mekkorát tudsz visszaütni, hanem az, hogy mennyi ütést tudsz kivédeni. Gondolom ismered azt az érzést, amikor elkezded élni az életed anélkül, hogy felébrednél. Amikor mindenki megmondja mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy Te találd meg a válaszokat. Inkább mindenki azt kívánja el tőled, hogy hidd el az övéiket. Mikor eljön az a pont, hogy szembenézz a világgal, hiába teszed meg, ha megváltozol és nem leszel Önmagad. A legtöbben ilyenkor elhiszik a külvilág nyomására, hogy nem érnek semmit. Ennél a pontnál pedig a legtöbben elkezdenek bűnbakot keresni. Egy jó harcost az tesz igazán bátorrá, hogy tudja, nem sérthetetlen. 

Az emberek rettegnek attól, ami potenciálisan bennük van. Sokan nem tudunk aludni, mert amikor senki nem látja őket, úrrá lesz bennük a félelem, mert minden kiüresedik. A lényeg a szokásokban rejlik. Meg kell szokni, hogy mindent a döntéseink irányítanak. A legtöbbeket leköti az, hogy folyamatosan azon gondolkodnak, hogy mi volt, mi lesz. Olyan soha nincs, hogy semmi sem történik, csak éppen nem látjuk, hogy mi a helyzet, mert eltakarja a sok szemét, ami leköt bennünket. Amíg nem hiszel magadban, nem tudod, hogy hol a hiba, mit kell kidobnod, nem lesz saját életed. 

Imádom, amikor valaki rájön arra, hogy milyen képességek tudatában van és egyszerűen megijed attól, hogy rájön, milyen életszínvonalon élhetne, mit teremthetne. Láttam már embert több milliárd forintot érő üzleti tervvel a kezében. Elkezdte volna megvalósítani, kapott az élettől (nem fizikálisan) öt pofont, lemondott mindenről és most sehol sincs az illető. Az ilyen emberek általában feladják, majd valaki más megcsinálja a tervüket. Pedig tényleg csak két lépés választja el őket a céltól. Tipikusan az az eset, amikor láttunk már ügyes vadászt zsákmány nélkül hazatérni, és még ügyesebbet is. más zsákmányával. Egyszer mindent meg fognak valósítani, csak idő kérdése mikor. Ne Te legyél az, aki feladja, ha lehet még hinni is benned. 

Körülbelül április magasságában felkért egy kockázati befektetőkből álló csapat, hogy teljesen spontán fussak össze az egyik befektetésük tulajdonosával és nézzem már meg, hogy mi lehet a probléma, hiszen nem halad előre a projekt és nagyon durva csúszások vannak. Feladat volt az is, hogy a felmerülő problémákat segítsek helyreállítani. Sajnos nagyon konkrét dolgokat nem írhatok le, de megpróbálom felvázolni a helyzetet. Adott egy ötletgazda, akinek egy olyan csapata volt, akik tűzön-vízen át mentek utána. Az ötletgazda vállalta fel a vezető szerepet, csak szegény nem volt hozzászokva ahhoz, hogy az üzleti életben nem sikerül minden azonnal. Ha valahonnan lepattant, nem keresett még négy utat. Egészen egyszerűen feladta. Haladás nem volt, a csapat nem tudta merre kell elindulni, hiszen a vezetőjük sem tudta. Elkezdtek széthullani, a projekt is halmozta a mínuszokat. 
Egy jó vezető mindig tudja az utat, hogy merre van az előre vezető út. Akkor is mutatja az utat, amikor teljesen sötétben tapogatóznak. 

Gyakran teszik fel a kérdést: "Meddig érdemes foglalkozni egy projekttel?" Erre a válaszom mindig az szokott lenni, ameddig Te magad elhiszed, hogy képes vagy megcsinálni. Potenciálisan mindenkiben megvan az "x". Utálom, amikor azt hallom, hogy kifogásként jelennek meg a körülmények. Mindenkinek áll a zászló, ahhoz mérten kell haladni. Nem egy barátom van, akik szó szerint a semmiből építették fel magukat. Teljesen igaz a mondás, mely szerint nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Soha nem késő elindulni. Nem azzal kell foglalkozni, hogy mi a probléma, hanem azt kell figyelni, hogy mi a megoldás. 

A bejegyzés konklúziójaként szeretnék rávilágítani, hogy ezek a dolgok végtelenül egyszerűek. Jobbra, vagy balra. Mondhatnám azt is, hogy piros, vagy kék kapszula. A választás a Te kezedben van. Hiszel magadban, vagy sem. Ha képes vagy elhinni, hogy potenciálisan mindenre képes vagy (és ezt a hitet meg tudod őrizni akkor is, amikor mások már régen lemondtak rólad), akkor rá fogsz jönni, hogy ez a téma ennyire egyszerű. A csikló pedig nem bűvös kocka...

Májusban, közel egy éves munka után megírtam a blogomban, hogy elkezdünk nyíltan beszélni a SharingCarról. Május óta nagyon sok víz lefolyt már a Dunán, emberek jöttek, mentek, de most jutottunk el odáig, hogy kikristályosodott a teljes összkép.

Szeretnék kicsit visszamenni az időben, pontosabban május hónapra. Nagyban folyt a rendszer fejlesztése, látszólag egy ütőképes csapattal mentünk előre lépésről-lépésre. Nem sokkal később, július környékén volt egy-két alap ember köztünk, akik más irányú terveik miatt úgy döntöttek kilépnek a projektből. Ez nem kis fejfájást és csúszást okozott. Gyakorlatilag voltak olyan fejezetek a folyamat során, melyeket emiatt teljesen elölről kellett kezdeni. Nem sajnálok semmit, hiszen jobb, ha most derülnek ki ezek a dolgok, mintsem majd az éles üzem során. Az új emberek keresése látszólag elég komoly feladatnak tűnt, de nem kellett két hét és felállt a teljesen új csapat mögöttem, akik számára világos mit jelent, ha azt mondom, „az üzlet egy időre szóló, életen át tartó barátság”. Akárhogy is hangzik, nem tartom magam naivnak, de számomra alap, hogy egy üzlet során, hogy meg kell teremteni azt a win-win szituációt, amely során mindenki megkapja, amit szeretne kölcsönös kompromisszumok árán, akinek ez nem megy, nem tud csapatban játszani. Hiszek abban, hogy a sikereink záloga abban a csapatban rejlik, amelyikkel együtt dolgozunk. Tudom, hogy két koponya jobb, mint egy, tisztában vagyok azzal, hogy öt koponya többet és jobban tud mindent csinálni, mint kettő. Komolyan hiszem azt, hogyha egy jó csapattal együtt tudok dolgozni, annak meg lesz az eredménye, ami elárulja majd, hogy valóban kik is vagyunk és mit akarunk. Hiszen mi is lehetne más, mint egy olyan megoldás, amelyből egy ország profitálhat majd. 

Tehát nem fogok kertelni, egyértelműen csúszni fog a projekt. Az előre meghirdetett októberi kezdést elég komolyan befolyásolták az idő közben felmerült, valamint a fentiekben leírt emberi tényezők. Utóbbiak nélkül az a véleményem, hogy az autók már rég elkezdhettek volna futni. Túlvagyunk nagyon sok befektetői megbeszélésen, nagyon sok kínai, japán, orosz befektetőtől hallottunk messzemenőkig varázslatos ajánlatokat olyan összegekről, amelyekkel a Sólyom Airwayst nyolcszor belehetett volna rúgni, mégis ragaszkodtunk a gyökerekhez és maradtunk a magyar befektetőnél. Miért?

Úgy gondolom, hogy Magyarországon is lehet üzletet építeni, lehet tőkét találni, nem kell folyamatosan sírni, hogy ideje elhagyni az országot. Aki keres, az talál, mi megtaláltuk. Nem képmutatás bevallani, hogy azt a megoldást, amin a Vladis csoport másfél éve dolgozik, egy az egyben magyar megoldásként szeretnénk fémjelezni kizárva belőle a külföldi tőkét. Ez valóban az a volumen, ami Magyarországot kiemelheti a sorból. Tehát világelsők leszünk. Több sajátfejlesztés mellett török, román, osztrák, amerikai startup cégek (megvásárolt licenceit) innovációt fogjuk egyesíteni, hogy létrejöhessen az a megoldás, amely magasan le fogja körözni még nem létező konkurenciákat is. A megoldásunk részletei, illetve összegyúrva a teljes összkép annyira egyedi és innovatív, hogy a világ számos pontjáról kapunk felkéréseket arra, hogy mutassuk be, adjuk elő mindazt, amit tervezünk.

Eredetileg azt terveztük, hogy október végén-november elején egy nagy szabású sajtótájékoztató keretein belül fogjuk megismertetni a sajtó képviselőit a következő egy év eseményeivel, de a sors teljesen átírta a forgatókönyveinket. Szerdán felkérést kaptunk a világ egyik első számú IT-Tech expojától, a CES-től, hogy január 8-án lépjünk elő és mutassuk be az eddigi eredményeinket. Sajnos a meghívásnak nem tudunk eleget tenni, ezért folynak tárgyalások annak érdekében, hogy májusban a CES Asia shown a működő és egyben letesztelt modellünket a világ szeme elé tárhassuk.

De ne rohanjunk előre! Jogos lenne azt mondani, hogy amiről csak beszélünk, de nem mutattuk be, az nincs. Éppen ezért, az első rendezvény, ahol már a sajtótájékoztató előtt be fogjuk mutatni a megoldásunkat, az, a Csermely Ákos nevével fémjelzett Internet Hungary lesz október 15-én.

Annak ellenére, hogy megvannak a partneri kapcsolataink, a működő rendszerünk és hamarosan indulásra készen fogunk állni, sajnos várnunk kell. Az idő során az autós megoldásunk mellett nem egy, hanem még tizenöt új, innovatív szolgáltatással szeretnénk piacra lépni, amelyeknek fejlesztése sajnos még folyamatban van, ezért az indulás várhatóan, ha az égiek is segítenek bennünket csak jövő év elejére várható. 

Idén is megrendezésre kerül Magyarország legrangosabb konferenciája, a Csermely Ákos nevével fémjelzett Internet Hungary. A mai napon eldőlt, a konferencia egyik előadója én leszek.

Csütörtökön vezetés közben kaptam egy e-mailt, feladó: Internet Hungary. Az autó nem írta ki a tárgyat, így elkezdtem gondolkodni. Spam? Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség? Ki tudja… Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mondván hamarosan megérkezek és elolvasom, hogy mit rejt az üzenet. A mail rövid volt, de annál lényegre törőbb. Felkértek, hogy 35-40 percben tartsak előadást a SharingCarról és a Vladis Csoport terveiről.

Eredetileg a terveim szerint a konferencia időpontjában Romániába, illetve Törökországba szólított volna a munka. A SharingCarral kapcsolatos sajtótájékoztatót/bejelentést október végére akartuk időzíteni. Csermely Ákos felkérése viszont teljesen átírta a terveket. Tehát, a SharingCar és a Vladis csoport bejelentése október 15-én várható 15:25-kor, a siófoki Hotel Azúr „A” termében. Tervezünk október végére-november elejére sajtótájékoztatót is, ahová várjuk a sajtó meghívott képviselőit.

Nem is borzolnám tovább a kedélyeket, remélem találkozunk a konferencián.

Mindig is azt vallottam, hogy a hosszú távú üzleti kapcsolat alapja a partnerek közti jó viszony. Nem kell, hogy ez felhőtlen legyen, de össze veszni sem feltétlenül szükséges. Az agyam tegnap dobta le az ékszíjat. 

Napi szinten rengeteg különböző emberrel találkozok, akik nagyon lelkesek. Mindig lefestik nekem, hogy a szakmájuknak ilyen-olyan jó képviselői. Természetesen anélkül, hogy mondaná észben tartom, bár nem egy alkalommal hangzik el a következő mondat: "Béla, ha tudsz valami munkát, vagy projektet, akkor szólj kérlek". Nem kérdés, ha látok kapcsolódási pontot, akkor szólni fogok. 

Adott az utóbbi két hét öt ilyen emberrel. Beajánlottam őket olyan helyekre, hogyha csak ez az egy projektjük összejön, akkor olyan referenciával gazdagodnak, hogy Magyarország szerte nem lesz olyan ember, aki ne ismerné az adott céget. Nem mindig van hasonló lehetőség, de most megtettem, ezt az öt ember beajánlottam. Én mit kapok mindebből? Semmit. Ezzel nincs semmi baj, de legalább ha valaki beígér egy telefonhívást, egy munkát, vagy bármit, akkor szíveskedjen már az előre leegyeztetett találkozókon megjelenni, felvenni a telefont, vagy legalább küldene egy SMS-t arról, hogy az időpont, vagy bármi nem jó neki. Hihetetlenül nagy csalódásokat könyvelek el nap, mint nap az embereket nézve.

Nem baj, hulljon a férgese, de ebben a sztoriban az volt a lényeg, hogy ne válj hiteltelenné. Magyarországon még nem egy bevett szokás, de külföldön (még nyugatra is) az adott szónak súlya van. Japánokkal, osztrákokkal, svájciakkal akár kézfogásra lehet üzletet kötni. Ezzel szemben nálunk teljes az agyhalál, a mondást ismételgetjük (Szó elszáll, írás megmarad), ami igaz is, de nem szabadna, hogy az legyen...

Tegnap ebéd után sétáltam a Deák térre a Jókai tér felől. Amit láttam az egyszerűen hihetetlen volt. Valóban ennyire vége lenne az Andrássy útnak?

Tegnap elég laza napom volt és két megbeszélés között volt több, mint egy órám, ezért úgy döntöttem szétnézek az Andrássy úton, úgyis olyan ritkán nyílik céltalanul sétálni a városban. Mindjárt az első sarkon egy üres üzlethelyiség fogadott, nevezetesen a Dolce & Gabbana boltja. Ezt még betudtam annak, hogy az adócsalás nem kis mértékben csorbította a márka presztízsét és a helyzetet meg sem próbálták orvosolni. Menjünk tovább, hiszen a végállomás a Lánchíd lábánál lévő Sofitel, olyan sok időm nincs, hogy körbenézzek. Sétálok tovább, hopp, még egy üres kirakat, elköltözött a Puma. Na, ez már nem lehet véletlen, valami itt történik. Fél évvel ezelőtt a legtöbb bolt kirakatában ki volt téve, hogy orosz nyelven is beszélő eladót keresnek, ugyanis özönlenek hozzánk az orosz burzsujok, hogy elverjék a pénzük egy részét nálunk jóval olcsóbban megkapható luxuscikkekre. Hát, ennyit az orosz vásárló turizmusról, a beetetett eladók vágyairól. Ahogy sétáltam lejjebb egyre több zárva tartó, kiárusítást, vagy éppen végkiárusítást végző boltot találtam. Mindig azt szoktam tanácsolni azon ügyfeleimnek, akik hasonló volumenben gondolkodnak, hogy a kiárusítással a saját boltjának rontja a presztízsét. Többek között ezért van bajom az IlBacioval is, hiszen egy Armani, Lanvin stb márkák nem bírják el a kiárusítást... Egyszerűen olyan rombolást hajtanak végre, mintha a Hilton elé beraknánk egy átrohadt, széthajtott 1970-es Ladát. Ha jól emlékszem a válság idején pont a Louis Vuitton volt az a gyártó, akik elmondták, hogy a táskájuknak megvan az ára, a válság nem ok arra, hogy leértékeljék. Éppen ezért inkább (szó szerint) tűzre vetették az árút, mintsem eladják. Ezen a szinten így kell viselkedni. Akinek kell, az úgyis oda fog menni és megveszi, ezért kell célzottan kommunikálni. 

De hogyan kell kommunikálni? 

Ha belemegyünk a dolgokba, nem egy olyan privát vásáron vettem már részt, amit akár egy hónapban többször is megrendeznek. Alap szituáció egy budai villa, exkluzív bemutatók, öt, vagy éppen hét számjegyből álló végösszeggel megtűzdelt ruhák, teljes catering és kezdődhet a vásárlás. Ugyanígy követendő a Colletto Camiceria ötlete is, akik minden egyes ügyfelük ruhatárát, személyiségét, stílusát követik és a neki legmegfelelőbb ajánlattal állnak elő. Ez nem egyedi, csak még nem teljesen kiforrott rendszer. A jövő egyértelműen az, amikor minden online fog történni, még akkor is, ha fizikailag bent állunk a boltban. Azt gondolom elég komoly fejlődés kell még ahhoz, hogy erre a szintre elérjünk, mégis azt gondolom közel van.

Vissza

Visszakanyarodva az eredeti témához, az Andrássy úton hál' Istennek még nem jelentek meg a turkálók, de ki tudja mi lesz ott azok után, hogy a boltok sorra húzzák le a rolót. Az IlBacio egyelőre működik, amikor bemegyek mindig látok bent vásárlókat. Nem jelenteném ki teljes bizonyossággal, de még az is elképzelhető, hogy velem ellentétben mindaz, aki eddig is az Andrássy úton, vagy az ott lévőkhöz hasonló boltokban vásárolt inkább bemegy az IlBacioba, ahol minden egy helyen van és onnan vásárolnak.

Vége van?

Hogy az Andrássy útnak valóban vége van-e, azt nem tudom megjósolni, de azt tudom, hogy a Váci1-ben elképesztő lehetőségek vannak. Nem tudom mi a probléma azzal az üresen álló bevásárló komplexummal, de ha az beindul végre, akkor az Andrássy út valóban kiszorul, hiszen a legtöbb turista mostanában ott tanyázik. Meglátjuk, azt hiszem a következő fél-egy év sorsdöntő lehet az Andrássy út szempontjából, ha nem sikerül talpra állítani.  

Lassan a vesszőparipám lesz az alulmotiváltság, de ezt akkor is el kell mesélnem... Szombat délután 14 óra, két órán belül kezdődik a FIVOSZ kertipartyja. Kifogytam a névjegyekből, mit lehet csinálni?

Hívom a jól bejáratott nyomdát, ők szombaton nincsenek bent az üzemben. Ezt követően öt nyomdát hívtam fel, hogy kell 100 névjegykártya egy órán belül, nem érdekel mennyibe kerül, csak csinálják. Természetesen senkit nem találtam, így a grafikustól kapott nyomdakész verziót rátöltöttem egy pendrivera, lesz, ami lesz alapon. Így is történt... Sétálok a nagykőrúton, bementem az első gyorsnyomdába. 0-24, mindent megcsinálnak. Nagy volt a kezdeti lelkesedés egészen addig, amíg be nem jelentették, hogy 48 órára vállalják a kivitelezést. Hurrá, akkor hogy lesz nekem névjegyem(?).

Megfizettem voltna mindent, csak legyen meg a névjegyem, de ennél a pontnál lett elegem. Fogtam, kinyomtattattam 70 névjegyet, öltöny-nyakkendőben fogtam magam és kivágtam egyedül a névjegyeket. Mondanom sem kell, hogy ilyen béna névjegykártyám még életemben nem volt, de legalább tudtam osztogatni valamit tutti frutti helyett, miután elfogyasztottam valakivel egy jó féle Jaffa szörpöt, Lady Dömper után szabadon. Soha nem estem kétségbe, ha valamit nekem kellett elvégeznem kétkezi munkával, de egyszerűen nem értettem, hogyha amúgy is ott unatkozik az ember, meg is fizetem, akkor miért nem képes erőt venni magát én csinálná meg nekem a névjegyeket... Végül meglett minden, mert megcsináltam. Az első húsz még kísérleti példány volt, de a további ötven már profi lett. Ennyit az alulmotiváltságról, de öröm az ürömben, hogy ilyen olcsón sem lett még névjegyem...

A cikk megjelenését a MasterCard We Try Budapest programja támogatta.

Köszönjük!

Általában minden reggel úgy kelek ki az ágyból, hogy percre pontosan megtervezem a napomat. Elképzelem hova fogok menni, mit fogok intézni. Megvan a terv, ami mentén el lehet indulni. Sokak napja egészen máshogy indul. 

Tegnap egy barátom hívott, hogy azonnal találkozni akar, hogy megbeszéljük a problémáját. Elég sejtelmesen hangzott, de szerencsére mindent megoldottunk. Szerencsére vagyunk olyan viszonyban, hogy megengedte, hogy a neve említése nélkül megírhattam a sztorit. Adott egy úriember, nevezzük Józsinak. Keményen, megfeszített tempóban dolgozott nap, mint nap, de valahogy mindig rosszkor volt rossz helyen és eddig nem tudott feljebb lépni a ranglétrán. Körülbelül egy hónappal ezelőtt jutott egy oda, hogy egy multicég második embere lett. Gyorsan jött a siker és a pozíció, pár napja volt felkészülni mindarra, ami várni fog rá. Közös bennünk, hogy én is képes vagyok napi 10, esetekben akár 15 órát dolgozni, de még így is kiverte nála a biztosítékot mindaz, ami történt. 

Szóval megkapta az új beosztást és ezzel elindult az a lavina, amire bár korábban felkészítettem, nem hitt nekem. Kicsit olyannak érzem a helyzetét, mint Lakatos Attila cigány vajdáét (természetesen nem a kisebbségi kérdés apropóján), aki coming outolt egy beszéddel és a fejét akarták venni. Amint megtudtuk, hogy előléptetik sikerült rávenni, hogy zárjunk össze és magára figyeljen az előtte álló egy hétben. Elég jól sikerült titkolni, elég komolyan összezártunk és semmit nem kommunikáltunk ki.

Számára teljesen hihetetlen volt megtapasztalni az előre megírt forgatókönyv beteljesülését. Abban a pillanatban, ahogy kimondta, hogy mire számíthat, barátai egy része nagyon erősen elkezdte támadni, megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de természetesen nem sikerült. A másik része viszont elkezdett közelíteni felé, ami önmagában nem probléma, csak helyén kell kezelni a dolgot. Mindig azt szoktam mondani, hogy minden üzleti támadás, vagy barátság soha nem az ember személyét érinti, hanem a székének a háttámláját. Soha nem szabad bedőlni a kedves szavaknak, vagy ugrani a pocskondiázásra.

Csak a saját példámat tudom előhozni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hat év alatt három emberrel volt nézeteltérésem, melyből két esetében fent maradt a jó viszony. Az én olvasatomban az üzlet egy időre szóló, életen át tartó barátság. A titok az, hogy szét kell tudni választani az üzleti és a magánéleti kapcsolatokat és helyén kezeljük őket. Az a vezető, aki jól végzi a munkát, tudja, hogy minden rendben van, ezért nem dől be a "de ügyes vagy, de jól dolgozol, mekkora ász vagy" és ehhez hasonló szövegeknek. Ezért szükség van egy minimális egoizmusra, céltudatosságra. Ha ez nincs meg, akkor ki kell fejleszteni úgy, hogy az stabil maradjon. Hiszen hiába dobja el a béna a botot, ha a kutyája mindig visszahozza...

Egyszerűen annyira hihetetlen, hogy Magyarországon mennyi alul motivált emberrel találkozok. Hihetetlen azt látni, hogy az emberek mennyire nem érzik magukénak a saját munkájukat... Nem mondom azt, hogy a probléma nem világ méretű, de az biztos, hogy hazánkban sajnos ez a helyzet.  

Tegnapi esemény, besétáltam egy McDonald’s-ba és szerettem volna inni egy jegeskávét. Az eladó mindjárt mutat a táblára, hogy a bankkártyás rendszerük bizonytalanul működik. Utalást tettem rá, hogy működni fog a terminál, csak próbálja ki. Egy perc meggyőző beszélgetés kellett ahhoz, hogy csodálatos ujjaival bepötyögje a végösszeget a terminálba és odaérinthettem a kártyámat. Természetesen sikerrel jártunk, megvolt a tranzakció.

Az eset után elgondolkodtam. Két percbe telt, mire a látszólag (abban a pillanatban) tökéletesen működő terminál használatával megpróbálhattam fizetni. Tipikus eset, alul van motiválva a dolgozó, megkapja a havi fix bérét és nem érdekli, hogy mi fog történni. Pedig mindig! Mindig képesnek kell lenni a küzdelemre a pénzért és a bizniszért. Nincs üzlet nélküli telefonhívás, személyes kapcsolatfelvétel. Vagy eladunk valamit, vagy a vásárló adja el nekünk a kifogását. Ez ennyire egyszerű.

Sok esetben problémát jelent, hogy magamból indulok ki az ilyen eseményeknél, hiszen az ügyfelei 0-24 órában elérnek, én pedig képes vagyok sok esetben hajnalig is dolgozni. Érdekes dolog a motiváció kérdése. Nyilván valóan multi cégeknél az egyén elenyésző része a teljes, egész rendszernek, így sok esetben a személyes motivációk, az egyéb szokások, identitások teljes elnyomásra vannak ítélve. Itt, ennél a pontnál kell ketté választani azokat az embereket, akik vállalkozónak születettek és vállalkozó szemlélettel vannak megáldva, valamint azokat, akik az alkalmazotti lét biztonságában szeretnek élni. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei, hátrányai, döntés kérdése kinek melyik tetszik.

Nekem egy munka, projekt esetén a motiváció a fő kérdés. Miért lesz nekem jobb? Mit tudok elérni? Mit tapasztalhatok? Hosszú ideig próbáltam ki magam számtalan alkalmazotti pozícióban. Fejvadászok szokták mondani, hogy igazi job hopper voltam, de a lényeget még ők sem értették meg. Nem a pénzért mentem el dolgozni egy adott helyre, hanem azért, hogy minél több tudást, tapasztalatot gyűjtsek, amit most akár tanácsadóként, akár főnökként, akár projektek során kamatoztatni tudok. Számtalan olyan gyakorlati tapasztalatot sikerült beszereznem. Éveket áldoztam a tanulásért, ami nélkül most nem tartanék ott, ahol vagyok. 

Az embereknél, legyen az vállalkozó, vagy éppen alkalmazott, a személyes motivációt kell megtalálni. Ha az megvan, tudjuk mivel kell az illetőt motiválni, hogy a munkáját tökéletesen végezze el. Viszont ezt az ütőkártyát nem szabad ellőni hülyeségekre, kitűzött célok elérésére. Spontán, teljesen random időpontokban kell meglebegtetni előttük és sikerrel fogunk járni. Sajnos itthon még nem alakult ki az a gondolkodás, hogy a cégek a vezetőkkel együtt teamben tudjanak dolgozni. A vállalatirányítások esetében inkább autokratikus vezetés figyelhető meg, pedig a kutya ott van elásva, hogy a legtöbb területnek vannak kapcsolódási pontjai. markeiting - pr, marketing-sales, hr-sales. Ha egy-egy brainstorming alkalmával összerakunk két teljesen különböző csapatot és egy adott témán hagyjuk őket ötletelni, tapasztalataim szerint elképesztően jó dolgok tudnak előjönni. Az én olvasatomban a jövőben az együtt gondolkodás, közös brainstormingok és az egyéni felelősségvállalás fog egyre nagyobb teret nyerni. 

Sajtóból, barátoktól, ismerősöktől annyiszor hallottam, hogy milyen trendi a streetfood, hogy úgy gondoltam másodmagammal elmegyek, kipróbálom én is. Elég jól sikerült.

Körülbelül egy hónappal korábban fogant meg a gondolat, hogy el kellene már menni egy jó streetfoodot kipróbálni, de egyszerűen nálam ha egy nap 72 órából állna, az sem lenne elég. Nem sikerült időpontot egyeztetni, de egy héttel ezelőtt sikerült összehozni. 

A kiszemelt áldozat a budapesti Beer&Burger lett. Még az odalátogatás előtt telefonáltam és érdeklődtem, hogy elfogadnak e PayPass bankkártyát, valamint lehetőség van e előzetes asztalfoglalásra. Szerencsére a válasz igen volt. Mikor odaértünk a pincérek már megismertek és a telefonon egyeztetett asztalnál helyet is foglaltunk. Az étlapon megpróbáltak eltérni a megszokottaktól. Szerencsére van viszonyítási alapom, azt gondolom a menüsor bármelyik amerikai étteremben megállná a helyét. Mivel hamburgerek terén profi még nem vagyok, segítséget kértem és körülbelül három kérdés után a pincérrel sikerült megegyeznem, hogy számomra melyik lenne a legjobb megoldás. 

Miközben vártunk a hamburgerekre, körbenéztünk.Elképesztő volt azt látni, hogy a látogatásunk idején az étterem vendégeinek nagy része külföldi volt, de elvileg ez a megszokott. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a külföldi turisták körében is ennyire hódít a street food, de elvileg ez a jövő, az emberek egyre gyorsabban akarnak egyre jobb minőséget kapni, amiért képesek annyit fizetni, mintha egy klasszikus éttermet választanának. 

Megkaptuk az elkészült gasztro csodákat, mikor egy egészen érdekes illat ütötte meg az orrunkat. Na erre mondom azt, hogy hozzáadott érték, profi környezet. Ugyanis megjelent egy pincér az utcán kis reszelővel és gyömbérrel, amit egy az egyben le is reszelt, hogy a vendégek még kellemesebb környezetben tartózkodjanak. 

Személyes benyomásaim abszolút pozitívak, amikor felidézem magamban az étteremben töltött időt.

Értékelés

• Ár/Érték arányban nálam 10/9 lett, 
• Étel minőségét 10/10-re értékelném

A cikk megjelenését a MasterCard We Try Budapest programja támogatta.

Köszönjük!

Körülbelül fél évvel ezelőtt történt, hogy felemeltem a telefont, mert megláttam az üzletet. Gyakran megesik ez, hogyha van egy jó ötletem, akkor azt a hozzám legközelebb álló barátommal meg is osztok. Ezen a déli napon ebéd közben vetődött fel a budapesti car sharing ötlete.

Az étteremből kilépve, vezetés közben szinte már magam előtt láttam az események láncolatát, elejétől a végéig. Mivel mindketten megláttuk benne a lehetőséget, elkezdtük kidolgozni. Elég komoly fél éven vagyunk túl. Szinte minden nap ájulásig dolgoztam. Közel 200 lefolytatott tárgyalás és eredmények vannak a hátunk mögött. Most jutottunk el oda, hogy komoly partnerekkel, tőkeerősen fogunk belevágni Budapesten az autómegosztás létrehozásába. 
Mint induló vállalkozás először körbe kell járni a problémát, amit ki akarunk aknázni:

• Budapesten drága a parkolás
• Fővárosi használatra nem éri meg autót venni
• Viszont a tömegközlekedés nyáron katasztrofális
  • Meleg van
  • Hajléktalanok is használják
• Autót bérelni macerás, drága

Tehát akkor mivel is közlekedjek a lábbuszon kívül?

Valami ilyesmire kínálunk megoldást. 

Mi is az a SharingCar, mi a sztori?

Az ötlet nem új keletű. Európa szerte, de még hazánkban is már több ízben megvalósították, vagy próbálkoztak vele. Nem vagyok túlságosan nagyképű, ha azt mondom, mi fogjuk megcsinálni az elsőt. A hivatalos sajtótájékoztatóig nem árulhatok el sok részletet a megoldás gyakorlati részéről, mégis annyit mondhatok, hogy fél év alatt utaztunk eleget és kipróbáltuk a létező összes car sharing rendszert.

Az elején komolyan elbizonytalanodtunk a MOL Bubijának láttán, de a végén az is csak egy újabb motivációval látott el minket, hiszen ahogy látható, állami cégnek nincs gazdája. Már régen el kellett volna indítani a szolgáltatást, erre most derül ki, hogy több biciklit el lehet hozni akár bérlés nélkül, a rendszer pedig olyan bugos, hogy a Kemotox sem segítene rajta. A hibák javítása helyett pedig megy a kötbérezés. Így nem lehet valamit elindítani. Valami vagy megy, vagy nem megy, ilyen egyszerű. 

A SharingCar esetében az indulás első jele az elő regisztráció beindítása volt, amit nem egy sajtómegjelenés (online, print) követett. Körülbelül egy nap alatt túljutottunk a 2500. érdeklődőn. Egy hét után már 7500-ra dagadt az érdeklődők létszáma. 

Jelenleg ott tartunk, hogy a partnereikkel augusztus közepére tervezzük a SharingCar tesztjeit az autóinkkal, az éles használat pedig szeptember-október környékén kezdődhet meg. Ekkor a nagyközönség számára is elérhető lesz a szolgáltatás. Várhatóan az előregisztrálóink a megnyitás előtt egy héttel már meg fogják kapni postán a tesztelői csomagjukat, akiknek számítunk a visszajelzéseire. Első körben 150-200 autó elindítása van terítéken, de határ a csillagos ég. 

Szinte mindenkivel szemben, aki most töri a fejét hasonló rendszer elindításán, nagy előnyben vagyunk. Fél év alatt komoly partnerekkel, tőkével, eszközökkel előzünk meg mindenkit. Nálunk a rendszer már ki van dolgozva, túl esett a teszt fázison. A MOL Bubi tervezésével szemben mi már az éles teszt időszak alkalmával nem a rendszert, hanem az autókat akarjuk kihelyezni és a leendő felhasználóinktól várunk visszajelzéseket, nem pedig a cégen belüli tesztelő csapatunktól. 

Végezetül el kell mondjam, hogy nagyon optimista vagyok, ha a SharingCar sikeressége kerül szóba. Örömmel tölt el, hogy bárhova megyek, szinte mindenhol pozitív a szolgáltatásunk fogadtatása és nem tudok olyan emberrel beszélni, aki ne próbálná ki életében legalább egyszer. Remélem, ha pár hét múlva arról írhatok, hogy lezajlottak a sajtótájékoztatóink.­ 

Ha kedvet kaptatok az elő regisztrációra, akkor azt a www.sharingcar.hu címen megtehetitek.