Másfél hónappal korábban fogtam bele ennek a bejegyzésnek az írásába. Ha jól emlékszem, épp reggel volt, a Haraszthy-Vallejoban szürcsöltem a reggeli kávémat, amikor elgondolkodtam azon, hogy mi is az, ami visszaveti az embereket attól, hogy nagy dolgokat vigyenek véghez.
Ha belekezdünk egy projektbe, papíron olyan könnyen a végére érünk... Amikor viszont már a megvalósításra kerül a sor, egymás után jönnek az akadályok. Lényegtelen, hogy éppen emberi, anyagi, érzelmi akadályokról beszélünk, le kell küzdeni őket.
Te hagyod, hogy uralkodjanak feletted? Minden fejben dől el. Lépésről lépésre halunk meg, de két választás van: vagy teszünk azért, hogy jobb legyen, vagy állunk és várjuk a halált. Egyszer kell hagyni, hogy padlóra kerülj és biztosan nem állsz fel többé. Nem az a lényeg, hogy mekkorát tudsz visszaütni, hanem az, hogy mennyi ütést tudsz kivédeni. Gondolom ismered azt az érzést, amikor elkezded élni az életed anélkül, hogy felébrednél. Amikor mindenki megmondja mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy Te találd meg a válaszokat. Inkább mindenki azt kívánja el tőled, hogy hidd el az övéiket. Mikor eljön az a pont, hogy szembenézz a világgal, hiába teszed meg, ha megváltozol és nem leszel Önmagad. A legtöbben ilyenkor elhiszik a külvilág nyomására, hogy nem érnek semmit. Ennél a pontnál pedig a legtöbben elkezdenek bűnbakot keresni. Egy jó harcost az tesz igazán bátorrá, hogy tudja, nem sérthetetlen.
Az emberek rettegnek attól, ami potenciálisan bennük van. Sokan nem tudunk aludni, mert amikor senki nem látja őket, úrrá lesz bennük a félelem, mert minden kiüresedik. A lényeg a szokásokban rejlik. Meg kell szokni, hogy mindent a döntéseink irányítanak. A legtöbbeket leköti az, hogy folyamatosan azon gondolkodnak, hogy mi volt, mi lesz. Olyan soha nincs, hogy semmi sem történik, csak éppen nem látjuk, hogy mi a helyzet, mert eltakarja a sok szemét, ami leköt bennünket. Amíg nem hiszel magadban, nem tudod, hogy hol a hiba, mit kell kidobnod, nem lesz saját életed.
Imádom, amikor valaki rájön arra, hogy milyen képességek tudatában van és egyszerűen megijed attól, hogy rájön, milyen életszínvonalon élhetne, mit teremthetne. Láttam már embert több milliárd forintot érő üzleti tervvel a kezében. Elkezdte volna megvalósítani, kapott az élettől (nem fizikálisan) öt pofont, lemondott mindenről és most sehol sincs az illető. Az ilyen emberek általában feladják, majd valaki más megcsinálja a tervüket. Pedig tényleg csak két lépés választja el őket a céltól. Tipikusan az az eset, amikor láttunk már ügyes vadászt zsákmány nélkül hazatérni, és még ügyesebbet is. más zsákmányával. Egyszer mindent meg fognak valósítani, csak idő kérdése mikor. Ne Te legyél az, aki feladja, ha lehet még hinni is benned.
Körülbelül április magasságában felkért egy kockázati befektetőkből álló csapat, hogy teljesen spontán fussak össze az egyik befektetésük tulajdonosával és nézzem már meg, hogy mi lehet a probléma, hiszen nem halad előre a projekt és nagyon durva csúszások vannak. Feladat volt az is, hogy a felmerülő problémákat segítsek helyreállítani. Sajnos nagyon konkrét dolgokat nem írhatok le, de megpróbálom felvázolni a helyzetet. Adott egy ötletgazda, akinek egy olyan csapata volt, akik tűzön-vízen át mentek utána. Az ötletgazda vállalta fel a vezető szerepet, csak szegény nem volt hozzászokva ahhoz, hogy az üzleti életben nem sikerül minden azonnal. Ha valahonnan lepattant, nem keresett még négy utat. Egészen egyszerűen feladta. Haladás nem volt, a csapat nem tudta merre kell elindulni, hiszen a vezetőjük sem tudta. Elkezdtek széthullani, a projekt is halmozta a mínuszokat.
Egy jó vezető mindig tudja az utat, hogy merre van az előre vezető út. Akkor is mutatja az utat, amikor teljesen sötétben tapogatóznak.
Gyakran teszik fel a kérdést: "Meddig érdemes foglalkozni egy projekttel?" Erre a válaszom mindig az szokott lenni, ameddig Te magad elhiszed, hogy képes vagy megcsinálni. Potenciálisan mindenkiben megvan az "x". Utálom, amikor azt hallom, hogy kifogásként jelennek meg a körülmények. Mindenkinek áll a zászló, ahhoz mérten kell haladni. Nem egy barátom van, akik szó szerint a semmiből építették fel magukat. Teljesen igaz a mondás, mely szerint nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Soha nem késő elindulni. Nem azzal kell foglalkozni, hogy mi a probléma, hanem azt kell figyelni, hogy mi a megoldás.
A bejegyzés konklúziójaként szeretnék rávilágítani, hogy ezek a dolgok végtelenül egyszerűek. Jobbra, vagy balra. Mondhatnám azt is, hogy piros, vagy kék kapszula. A választás a Te kezedben van. Hiszel magadban, vagy sem. Ha képes vagy elhinni, hogy potenciálisan mindenre képes vagy (és ezt a hitet meg tudod őrizni akkor is, amikor mások már régen lemondtak rólad), akkor rá fogsz jönni, hogy ez a téma ennyire egyszerű. A csikló pedig nem bűvös kocka...
