Lassan a vesszőparipám lesz az alulmotiváltság, de ezt akkor is el kell mesélnem... Szombat délután 14 óra, két órán belül kezdődik a FIVOSZ kertipartyja. Kifogytam a névjegyekből, mit lehet csinálni?
Hívom a jól bejáratott nyomdát, ők szombaton nincsenek bent az üzemben. Ezt követően öt nyomdát hívtam fel, hogy kell 100 névjegykártya egy órán belül, nem érdekel mennyibe kerül, csak csinálják. Természetesen senkit nem találtam, így a grafikustól kapott nyomdakész verziót rátöltöttem egy pendrivera, lesz, ami lesz alapon. Így is történt... Sétálok a nagykőrúton, bementem az első gyorsnyomdába. 0-24, mindent megcsinálnak. Nagy volt a kezdeti lelkesedés egészen addig, amíg be nem jelentették, hogy 48 órára vállalják a kivitelezést. Hurrá, akkor hogy lesz nekem névjegyem(?).
Megfizettem voltna mindent, csak legyen meg a névjegyem, de ennél a pontnál lett elegem. Fogtam, kinyomtattattam 70 névjegyet, öltöny-nyakkendőben fogtam magam és kivágtam egyedül a névjegyeket. Mondanom sem kell, hogy ilyen béna névjegykártyám még életemben nem volt, de legalább tudtam osztogatni valamit tutti frutti helyett, miután elfogyasztottam valakivel egy jó féle Jaffa szörpöt, Lady Dömper után szabadon. Soha nem estem kétségbe, ha valamit nekem kellett elvégeznem kétkezi munkával, de egyszerűen nem értettem, hogyha amúgy is ott unatkozik az ember, meg is fizetem, akkor miért nem képes erőt venni magát én csinálná meg nekem a névjegyeket... Végül meglett minden, mert megcsináltam. Az első húsz még kísérleti példány volt, de a további ötven már profi lett. Ennyit az alulmotiváltságról, de öröm az ürömben, hogy ilyen olcsón sem lett még névjegyem...
A cikk megjelenését a MasterCard We Try Budapest programja támogatta.
Köszönjük!
.png)
