Branding blog

Én hogyan csinálnám, de szerintem Ők máshogyan csinálják. Hol a probléma? -> Elmodnom

Instagram

Instagram

A Jeans Club sztori - Hogy volt?

2014.02.15. 02:33 hauweibp

2011-ben sajnos végig kellett néznem egykori kedvenc márkám, a Jeans Club haláltusáját. Nézzük meg mi történt. 

Április 18-án bombaként robbant a hír, mely szerint az év egyik legnagyobb nyár eleji kiárusítása kezdődött a Jeans Clubban. Minden terméket hatalmas kedvezménnyel leértékeltek és a végösszegből 50%-ot elengedtek. Már ekkor sokan elkezdtek gondolkodni azon, hogy miért került sor erre a nagy leértékelésre… Az akció bejelentése után sorra jöttek a találgatások, amelyekben a magyar hátterű cég jövőjét is jelentős mértékben megkérdőjelezték. Május elején viszont lehullt a lepel, és kiderült, hogy mi folyik a háttérben. A Jeans Club Ruházati és Kereskedelmi Kft. ellen május 5.-i kezdettel csődeljárás kezdődött. Ez összesen két dolgot jelentett: A cég csődbe ment, illetve korábbi formájában megszűnt létezni.

jeans.PNG

Mitől is csődölt be? Elsődlegesen a pár évvel ezelőtti világválságtól, mivel szinte a legjobban ez az üzleti szféra sérült. Magyarán szólva alacsony volt az üzletlánc forgalma, és bevétele az utóbbi két évben a kiadásokkal szemben. Így gyűlt össze a cégnek több, mint 500 millió forintnyi tartozása, úgy, hogy osztalékot nem tudott kifizetni, illetve az eredménytartalékban sem tudtak pénzt elhelyezni.

A bukást megelőző két évben a cég legnagyobb hitelezője a CIB, illetve még pár bank volt. A helyzet gyakorlatilag akkor fajult ennyire el, amikor a hitelezők kihátráltak a cég háta mögül.

A magyar vezetésű Jeans Club összes előző nevével együtt, közel 20 éves múltra tekint vissza itthon.

Üzleteinek száma:

  • Magyarország - 35
  • Csehország - 7
  • Lengyelország - 6
  • Románia - 2
  • Szlovákia - 1

De pr, marketing szempontból mi történt?

Magyarországon a Jeans Club egy olyan márka volt, melyet szinte mindenki ismert. Jó minőségű termékeiket fiatalok százai húzzák elő nap, mint nap polcaikról és viselik úgy, mint egy Magyarországon elterjedt divatmárkát. Annak idején az egész márka indulásánál egy ügyes cselt alkalmaztak. A magyar vezetést elrejtették és egy fantázianév mögé bújtak. (Tudni kell, hogy Magyarországon kívül még pár európai országra jellemző, hogy ami hazai, az nem lehet minőségi. Ami pedig külföldi, azzal fel lehet vágni mindenki előtt.) Szóval Philip Russellel nagyon sokáig el lehetett adni pólót, de sajnos elbízták magukat.

jeans-club111.jpg

2009-ben emlékszem, én is kedveltem napi rutin adta kényelmet, a szokás biztonságát, az ismétlés nyugalmát, de aki nem tudott új irányba elmozdulni, az meghalt a piacon. Amíg a hitelezők láttak lehetőséget, pénzt, partnerek voltak, de ez a status quo a bankokon lévő irgalmatlanul nagy nyomás miatt felborult. (fogyott a válság miatt a pénzük, bevételt kellett termelni. Nem azonnal! Tegnapra. Ezért nem lehetett szó egyezkedésről). Személyes véleményem szerint még ebben a szituációban is meg lehetett volna menteni a céget. Elkezdték csinálni az 50%-os akciózásokat, de nem használták ki azt a communityt, ami kihasználatlanul mögöttük állt. Elkezdtem én is foglalkozni a témával és érdekes dolgokra jöttem rá. Kíváncsiságból készítettem el a Jeans Club rajongói oldalát a Facebookon. Bár akkor az elérések még nagyobbak voltak, mégis (ha jól emlékszem) 1000 Ft befektetés után egy hét alatt valamivel több, mint 7000 like gyűlt össze. Látszott, hogy a márka már önmagában is kitűnően vonzza az embereket, mert elég jól fel volt építve.

1024px-Jeans_club_logo.jpgAz akkori vezetés súlyos hibájának tartom, hogy nem használta ki a párbeszéd és a közvetlenség adta előnyöket. Erre mondom azt, hogy elbízták magukat. Nem kommunikáltak a sajtóval, nem üzentek és csak a legvégén változtattak. Egészen az 50%-os akcióig csak és kizárólag a középosztály felső, illetve az afelett lévő osztályoknak kommunikáltak és oda pozícionálták magukat, azok pedig az olcsó árra való tekintettel és embertípusúkra jellemzők miatt elfordultak tőlük. Már sokkal előbb át kellett volna látni, hogy az alsó-, illetve középosztályok meghódítása rövidtávon elengedhetetlen lett volna, hiszen az igazi mennyiségi öltözködés igazán csak ott lelhető fel. Arról nem beszélve, hogy az ő fejükben a Jeans Club egy prémium márka volt. Tehát nem kell Einsteinnek lenni, hogy átlássuk a dolgokat. Nem kellett volna feltétlenül 50%-ra lemenni, elég lett volna egyszerűen azoknak a rétegeknek árulni, akik akár meg is menthették volna a céget. Így lehetett volna bevételt termelni amellett, hogy egy közösség felmutatásával lehetett volna növelni B2B (B2B - business to business, azaz vállalatok közti) irányba is a bizalmat.

Amit előbb kellett volna csinálni - pontokban -:

  • Erőteljes kommunikáció
    • Nehéz pénzügyi helyzet stb.
  • Facebook közösség építés
    • Ha 1000Ft 7000 RELEVÁNS like-ot hozott, nem kellett volna sokat befektetni.
  • Előbb, 2009-2010-ben lerántani a leplet és erőteljesen kommunikálni a márka magyarságát
    • Más célcsoportokat lehetett volna megszólítani
      • Akiket az 50%-kal csak a végén értek el. 

 

Konklúzió

Okos ember mások hibájából tanul!

Mit tanultunk a Jeans Club bukásából?

  • Minden válság szituációt azonnal kezelni kell
  • Minden exit pontot egy üzleti tervben be kell tartani és folyamatosan monitoringolni kell
  • Nem szabad mindent az utolsó pillanatra hagyni
  • Vállalkozásnál mindig legyen A, B terved
  • Ne félj megújulni és követni a trendeket

 

75 komment

Címkék: brand szakértő elemzés esélyek hogyvolt jeansclub

A bejegyzés trackback címe:

https://branding.blog.hu/api/trackback/id/tr155814697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Politikai árva 2014.02.15. 19:25:26

2009-ben szerintem nem tudtál volna community-re építeni. Nem azért, mert nem volt, hanem a cégek akkor kezdték el egyáltalán megismerni a Facebook-ot, nemhogy marketing stratégia elemévé tették volna és felhasználták volna a saját megmentésükre. Aztán meg már mindegy volt, ha egyszer kifaroltak a bankok is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.02.15. 19:30:33

Én - innen, a sashegyi középosztályból - nem emlékszem arra, hogy a Jeans Club prémium márka lett volna.
8 milliárd forint veszteséget pedig nem lehet kommunikációval és faszbuk-építkezéssel megoldani...

Nem Penny hajója 2014.02.15. 19:41:05

ööö biztos, hogy ők prémium márkaként pozicionálták magukat?

Szerintem az inkább egy "közép márka" (vagy az alatti) volt. Már az árazásuk alapján is.

Amúgy én is sajnáltam, amikor megszűntek, mert voltak jó dolgaik. De az utolsó időszakban azért már a termékeiken is érződött, hogy nagy a córesz a cégnél...

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.02.15. 19:41:40

Szerintem meg nem 2009-ben kezdődtek a bajok, hanem már a válság előtt.Egyszerűen a cég lemaradt, a minőség romlott az árak maradtak.Én arra emlékszem, hogy azért nem nagyon ment már be mert ha olyan minőséget akartam azt megkaptam olcsóbban is, ha meg jobbat azt meg kaphattam jc árban máshol.

hdo 2014.02.15. 19:45:12

SOSEM VOLT PRÉMIUM MÁRKA...ezt is bedaráta a magyar textiliparra jellemző hozzánemértés, válság, rettenetes overhead és az inditex, hm, stb...

Azért vannak magyar brand-ek akik talpon tudtak maradni....heavy tool, fundango...ezek is pont annyira szarok mint a jeans club brand-je.....

A lényeg, hogy a cikk/blogíró biztosan nagyon sok ilyen boltot/vállalkozást üzemeltetett, de azok becsődölhettek, ezért maradt a blogírás...

1000 ft 7000 releváns like? micsoda baromság már ez.....

eyeofodin85 2014.02.15. 19:49:22

Minden frissen nyílt pláza egyik legjobban menő helye a Jeans Club volt. Emlékszem a 2000-es évek elején szinte lépni nem lehetett az üzletükben annyian voltak bent. Túlzás minőségi árúnak nevezni, inkább a közepes alja volt.

jooasszony 2014.02.15. 19:53:56

@condemnation: Nem volt az annyira csúcs a csőd előtt sem. Volt viszont nagyon hullámzó minőség, sokszor a leárazásokkal vonzóbbá tett silány cucc, kaotikusan elrendezett üzletek és szinte 0 marketing, ami volt az is véletlenszerű és nem átgondolt.

A stratégiai döntéseknél véleményem szerint sokkal nagyobb hibák voltak, mint a felsoroltak, amik kijavításához édes kevés lett volna a fb,közösségi marketing...

csodatévő dzsagodar 2014.02.15. 19:58:44

"Magyarországon kívül még pár európai országra jellemző, hogy ami hazai, az nem lehet minőségi"
Igen, ezt próbálták belénk verni évtizedeken keresztül.

csodatévő dzsagodar 2014.02.15. 20:02:49

-Mi az? Égig ér, vasból van és csicsereg?
-???
-Égigérővascsicsergő

-Mi az? Égig ér, vasból van és nem csicsereg?
-???
-Égigérővascsicsergő magyar gyártmány.

:(

hauweibp 2014.02.15. 20:08:52

@condemnation: Abszolút lehetett volna építeni. A helyzet az, hogy a tengerentúli cégek már ebben az időben is ott voltak a Facebook-on. Tapasztalatból mondom, hogy nem lett volna nehéz felépíteni.

hauweibp 2014.02.15. 20:09:37

@Hepci: A 8 milliárd emlékeim szerint nem a rövid lejáratú hitelállomány volt.

hauweibp 2014.02.15. 20:10:26

@Nem Penny hajója: Természetesen az utolsó időben már semmire nem volt pénz, de fénykorában abszolút jól mentek a dolgaik.

hauweibp 2014.02.15. 20:12:07

@hdo: Ha megnézed, akkor valóban azok tudták túlélni a válságot, akik tudtak váltani és időben tudtak lépni. 2009-ben, még itthon nem volt nagy hagyománya a social mediát üzleti célokra használni, de aki megtette, vagy legalábbis megpróbálkozott vele, az nagyon jó eléréseket tudott produkálni.

hauweibp 2014.02.15. 20:12:45

@csodatévő dzsagodar: @jooasszony: Természetesen a józan ész sem lett volna hátrány.

hauweibp 2014.02.15. 20:13:16

@csodatévő dzsagodar: Sajnos az a helyzet, hogy sikerült. Még a mai napig érződik a hazai társadalmon.

miciur 2014.02.15. 20:14:25

Pedig a tulaj, Pais Gyorgy elegge vagta a ruhapiacot, nekem az egyik legjobb vevom volt 1996 kornyeken, de szerintem beleesett a szokasos magyar novekedesi sztoriba: tul gyorsan, tul magasra kizarolag a magyar piaccal nem lehet eljutni.

hauweibp 2014.02.15. 20:17:52

@hdo: Hogy helyére tegyük a dolgokat. Nem azért kezdtem blogolni, hogy nagyvállalatoknak segítsek. Nekik megvannak a saját tanácsadóik. A lényeg azon van, hogy kicsiben (KKV szinten) mit tudunk konklúzióként leszűrni. Természetesen nem CSAK ezek a pontok játszottak közre a csődnél, de KKV szinten ezeket tudom nagy általánosságban tanácsolni.

hauweibp 2014.02.15. 20:18:19

@miciur: "sokat akar a szarka..."
Majdnem így járt a Saxoo is.

hauweibp 2014.02.15. 20:21:58

@hdo: Releváns like alatt a kb. 1 hét utáni talking aboutot értem. Elég jól terjedt a csoport, nem csak a hirdetések miatt jöttek kedvelések.

viva.la.revolucion 2014.02.15. 20:22:37

a cikkírónak kb fogalma nincs
de nagyon helyes naív kis írás, majd a végén érdemes összefűzni mesekönyvnek

hdo 2014.02.15. 20:23:33

1996-ban aki nem tudott ebben a szakmában pénzt kereseni az tényleg lúzer volt...de ettől még nem biztos, hogy értett hozzá.

hdo 2014.02.15. 20:36:47

ez melyik európai országokra jellemző?
Tudni kell, hogy Magyarországon kívül még pár európai országra jellemző, hogy ami hazai, az nem lehet minőségi. Ami pedig külföldi, azzal fel lehet vágni mindenki előtt.) Szóval Philip Russellel nagyon sokáig el lehetett adni pólót, de sajnos elbízták magukat.

hauweibp 2014.02.15. 20:45:21

@hdo: Csak azt tudom példaként felhozni, ahol volt/van tapasztalatom. Ukrajnában, Romániában találkoztam hasonló mentalitással.

hauweibp 2014.02.15. 20:46:27

@viva.la.revolucion: Ajánlom számodra a A Jeans Club bejegyzés margójára c. bejegyzés elolvasását:
branding.blog.hu/2014/02/15/a_jeans_club_bejegyzes_margojara

hdo 2014.02.15. 20:48:10

más igazi európai országokban pedig nagyon szépen mennek a lokál brandek....cseh, lengyel, szlovák...

hauweibp 2014.02.15. 20:49:23

@hdo: Lengyelországban, Szlovákiában még nem dolgoztam, nem ismerem az ottani társadalmat.

Mikka-Makka 2014.02.15. 21:05:24

mekkora bullshit már ez a poszt:D
méghogy menő lett volna a fiatalok között, meg jó minőségű terméket árultak?!
a Philip Russel márka a büdös életbe nem volt trendi, a JC egyetlen vonzereje az olcsósága volt

hauweibp 2014.02.15. 21:12:54

@Mikka-Makka: Ha megnézed, még a mai napig hordják a termékeiket.

Christabella Fashion · www.christabellafashion.com 2014.02.15. 21:21:03

Sajnálom, hogy nem tudtak talpon maradni... Bár csak 1-2 blúzom volt tőlük. Remélem mások majd tanulnak a hibákból. Érdekes cikk, köszönjük!!!

seahawks 2014.02.15. 21:33:30

Szerintem meg gagyi volt es drága ezért ment tönkre

hauweibp 2014.02.15. 21:34:33

@Christabella Fashion: Ez a lényeg! Gondolkodjunk együtt és így talán mindenki kap valami új tudást, amit akár azonnal hasznosíthat. ;)

nyikk 2014.02.15. 22:51:59

Hogy miért ment tönkre, azt nem tudom, de műszálas gagyi szemetet árult relatíve drága pénzen, az tuti...

Manul 2014.02.15. 23:10:22

A mai napig vannak tőlük felsőim, most derül ki, hogy jó minőségűek voltak. Amikor először hallottam róluk, nem emlékszem, hogy fészbukoztam volna, előtte azért nem vásároltam ott, mert azt gondoltam, hogy drága és kívülről nem tűnt egy promodnak. A mostani, hasonló árkategóriás csiricsáré invázió, cosmos city és hasonló vacokkal nem tudok mit kezdeni, a turikból kikoptak a cimkés cuccok. Bár akkoriban jártam még orsayba meg promodba, most már nem, és érdekes, a végzettségem meg az iq-ma nem változott, egyre inkább alulról szagolom az alsó középosztályt:D Kifejezetten szerettem a blahán lévő üzletüket, jó volt a zene:) végigtúrtam két emeletet, kikapcsolódás volt, ha nem voltak sokan. Szóval szerintem stílusban és árszínvonalban egyedülálló volt a JC és per pillanat nem tudnék hova menni, ha valami egyszerű és olcsó, de nem túl gagyi ruhát szeretnék vásárolni, ami nem max. 38-as méret...

magyar ember teli szájjal 2014.02.15. 23:22:25

Életben nem hallottam erről a csodamárkáról, de annyi biztos, hogy ezzel a névvel meg szlogennel úgy süt róla az izzadtságszagú szocrealizmus, mint Bujtor Csöpi filmjeiből, mikor pakolják a ládanarancsot meg dobozos kólát. Ez nem prémium.
De az jó, hogy négy-öt év alatt neked is sikerült átgondolnod a történteket, ehhez gratulálok, szép teljesítmány.

Varázspálca · http://szamvarazs.blogspot.hu/ 2014.02.15. 23:32:39

Megnéztem a beszámolóját. Az utolsó évben 331 milliót költöttek reklámra. Nem az volt a baj.

A nyereséget a közel egy milliárdos árfolyamveszteség vitte el. A tevékenység nagyon nagy részt importra épült. Az erőteljesen gyengülő forintot a hazai visszaeső fogyasztás mellett nem tudták áremelésben kompenzálni.

Maga a veszteség egyébként nem 8 milliárd volt, hanem 500 millió.

A problémák valóban látszottak már a korábbi beszámolókban is. Az, hogy egy ruhakereskedelemmel foglalkozó cég december végi mérlegében féléves értékesítésnek megfelelő árukészlet van, egyértelműen jelzi, hogy a termék eladhatatlan. Decemberre a karácsonyi vásár hatására ki kellene ürülnie a készletnek. De a fél év más időszakban is sok lenne: egy szezon csak negyed év!

allesgut 2014.02.16. 00:07:47

Hááát... bájosan naív és amatőr írás!!!

Sajátosan magyaros felfogás, miszerint marketing = kommunikáció.

Volt szerencsém belelátni az iparágba és magában a cégbe is:

- sosem volt prémium márka és szándék sem volt azt építeni,
- a termékminőség sosem volt kiemelkedő,
(de ezeket a piac nem is igényelte)

A legnagyobb gondok:
- karekater nélküli ruhák (nem volt helkyi tervezés) a távol-keleti gyártók modelljeit (ún. publis design, olyan minták amire nincs ipari mintavédelem)márkázták és így kínálatuk erősen átfedett a még olcsóbb még gagyibb cuccokkal (pát mrg lett nevezve),
- a piaci növekedés hevében túl drágán és túl nagy boltokat béreltek (bevételük 17-18%-a ment bérleterem a hasonló profilú profik max. 12-13%-val szemben)
- az iparági benchmark a 10,5 hetes készlet (a teljes elltási láncra értve),
- nem mérték föl, hogy külföldön nyitni milyen változtatásokat, fejlesztéseket igényel,
túl gyors növekedést nem anyagilag, sm szürkeállománnyal nem bírták,
- és drágán gyártottak, mert kicsi voltmennyiség a versenytársakhoz képest (plusz a kín ai azt aad vissza zsebbe, amit kérsz, olcsóbb az osztalékadónál).

Jeans Club 2014.02.16. 00:56:25

Érdekes... És ha a téma, illetve a történet engedné, még azt is mondanám, mulatságos olvasni a sok "a cégbe belelátó", vagy csak egyszerűen a "témához nagyon értő okos" hozzászólást. Nagyjából mindenki -aki nem csupán személyes benyomásairól írt -meglehetősen mellette van a valós történetnek... De nagyon! A sok találgatás helyett sokkal egyszerűbb volna megkérdezni azt, aki valóban képben van mindennel! A blog írója is tisztábban láthatná a JC valós történetét, amin keresztül hasznos következtetések és tanulságok lennének levonhatók, melyek valóban segíthetnének néhány magyar KKV-nak. De így, ezzel a sok téves következtetéssel, sőt ténnyel sehova nem lehet jutni.

Advanced Flight 2014.02.16. 01:04:49

Én abszolút nem értek ezekhez a dolgokhoz, de annyit tudok, hogy nekem a mai napig hiányzik a JC. Számomra egy azóta is betöltetlen piaci rés, bár azért tudok hol vásárolni; fiatalos volt, de a méretezése pont megfelelő, és bizony olcsó. A kedvenc dzsekim onnan van, már vagy 5 éve hordom. De fölsőm is van még tőlük.
Hogy a Philipp Russel nem menő? nem mindegy a márka, mikor minden Kínában készül? (Jó, talán egy Dior nem, de azt nálunk csak a felső 10ezer tudja megfizetni, ha egyáltalán...)

Szóval kár érte.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.02.16. 01:46:47

ÓÓÓ bazz, veszteséget faszbúkkal kezelni... ne mondjátok már, hogy ez komoly.

A kommunikációnak ilyen szintű fetisizálása, mindenre a megoldás, hogy hogyan kommunikáljuk, egy ordas nagy blöff. Látszik, hogy a blog írója semmihez nem ért, csak faszbukozni tud.

A JC amúgy sose volt prémium, de annak, aminek szánták jó volt. A minőség nem prémium, de nem is a legalja, mint sok JC-t túlélt boltban. A JC viszonylag jó, jellegtelen ruhákat árult, nem a legszarabb minőséget, elérhető áron. Nekem is volt 2-3 darabom onnan, máig tudom hordani, egyet pedig kifejezetten szeretek, de villogni nem lehet bennük.
Most hirtelen nem tudnék hasonló árú, elfogadható minőségű boltot mondani. Kár, hogy megszűnt, a több választási lehetőség mindig jobb a vásárlónak. Sose volt prémium, de a legalja sem.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.16. 04:56:24

Hát prémiumnak nem volt az.
8 Milliárdot meg nem lehet faszbúkkal befoltozni. Szerintem az összes tudásod kimerül annyiban, hogy kiscicával meg kiskutyával egycsilliárd lájkot lehet összeszedni, ami annyit ér, mint egycsilliárd vödör szar.

hauweibp 2014.02.16. 07:44:05

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: A hangsúly azon van, hogy ezeket az eszközöket előbb kellett volna használni, ha látható volt a veszteség nagy mértékű növekedése. Ha 2009 előtt hatékonyabb kommunikációt, marketinget valósítottak volna meg (és az árképzést is megreformálták volna) lehet nem ide került volna a dolog. De nem láttam bele olyan mélyen, hogy 100%-ban kijelenthessem, megmenthető lett volna. Ahogy a Jeans Club bejegyzés margójára c. bejegyzésben leírtam a célom egy párbeszéd és egy gondolkodás elindítása.

hauweibp 2014.02.16. 07:46:41

@Varázspálca: Ebben teljesen igazad van, ezért írtam, hogy változtatni kellett volna azonnal. A piacon látható, hogy az tudott életben maradni, aki le tudta reagálni a változásokat. 331 milliót el lehet verni marketingre, de, ha nem hatékony, akkor olyan, mintha 10 milliót költöttek volna.

Politikai árva 2014.02.16. 07:48:53

@hauweibp: jól mondod! A tengerentúlon megvolt már hozzá mentalitás. Itthon akkoriban el kellett magyarázni, mi az a Facebook, nem hogy pénzt adtak volna rá.

hauweibp 2014.02.16. 08:07:59

@condemnation: A JC és a hozzá hasonló cégek 100 milliós nagyságrendben szórták marketingre a pénzt. Ha nem csak a pénz égetése lett volna a cél, talán jutott volna energia korábban felismerni a közösségi média hatását. 2008-9-ben, amikor a magyar cégek még csak ízlelgették a Facebookot, az nem tudott vele keresni, aki nem akart. Nagy, széles körű elérések, a kampányokat a mostani töredékéért lehetett futtatni.

2014.02.16. 08:30:06

Annyira baromo okos ez a poszter,bazzeg ,nem is értem miért nem csinál egy rongyos üzletet magának ha ennyi esze van?
Én egészen biztos vagyok abban,hogy a cég tulajdonosai minden létezőt megpróbáltak,hogy megmentsék az üzletet.De mivel az országból pont az a réteg vándorolt ki milliós számban,akik nap mint nap dolgozni jártak és ezért öltözködtek,így a nyugdíjasoknak hiába is csináltak volna bármilyen reklámot főleg egy fészbúkon (vicces),ezért a lehető legokosabb döntést hozták meg.Bezártak a pecsába és nyilván más üzleti dologban utaznak.
Okosnak lenni nagyon könnyű ám,főleg ha nem a tied a biznisz.
A meg B és C sőt D terv is volt,még is ugyan úgy végeztem be mint ezek és ugyan ebben az időszakban.Sőt,rajtam kívül még igen sok üzlet bezárt,persze nyilván mindegyik hót hülye volt mert nem csinált elég jó marketinget a fészen.

2014.02.16. 08:36:50

Kivándorolt másfél millió ember családostól, kutyástól, macskástól.Megszűnt a franc tudja mennyi munkahely.Ezek mind potenciális vevők egy ruházati üzletnek,akik gyakorlatilag elpárologtak.

Gondolom hogy a plázákban meg mennyire lehet lealkudni a bérleti díjakat...
Aztán a járulékokat is baromira le lehet alkudni a NAV-nál,nem?A bankok is annyira rugalmasak mint a csúzligumi.

Mindent összevetve ha volt esze JC-nak akkor elhúzott nyugat felé a vevői után.D

jog-ász 2014.02.16. 09:00:20

sztem meg a mai magyar céges valóságnak megfelelő pályát futott be, amig lehetett lapátolták ki a pénzt belőle - persze hitelből- aztán amikor elfutott az adósság akkor felszámoltatták a kft-t. a tulaj nem felel, a cégvezető nem felel, a felszámolás meg befejeződik ugy hogy nem térül meg senki követelése..érdekes lenne azt megnézni hogy az egykori tulajdonosok most miben vállalkoznak.

Altaïr 2014.02.16. 09:24:37

@hauweibp: A facebookos like-vásárlásról van itt egy jó videó:
www.youtube.com/watch?v=oVfHeWTKjag
A lényeg: ha fizetsz a FB-nak (hivatalosan), akkor is eléggé like-farm-szerű like-okat kapsz.

♔batyu♔ 2014.02.16. 09:29:32

Nem csak a marketinggel van itt baj. Ezek árukészlete többnyire olcsó, igénytelen tételekből áll, amit ráadásul drágán árulnak. Többször próbáltam itt vásárolni és soha sem sikerült.
Apró példa, farmerkabát. Középkorú ember nem fog venni horror áron olyat, amilyen ezek készletében van. Ráadásul kis hímzéssel a felső zsebe felett. Végül negyedáron vettem a kínaiaktól, fazonra is ez volt a legjobb. Pedig vettem volna jót, drágán is, hiszen a jó az drága. Szívesen vennék pld. horror áron normális farmerkabátot, báránybőr béléssel, sehol nincs. Divatos szarok vannak.

A farmernadrág sem különbözik a teszkó minőségtől, annyi, hogy itt több fajta van. Normális, kemény Levis minőséget ezeknél ne is keress.

Páran rájöttek mi újság, pld. a New Yorker, de még ott is sok a fejlődnivaló, de ott legalább már inget lehet venni, sőt sikerült vennem egy egész jó műbőr kabátot is.

♔batyu♔ 2014.02.16. 09:31:30

@Jóképességű Takarítónő: Ez pontosan így van, de ezért kellett volna átalakulni, változni.

Ezeknél egyébként ez a legnehezebb, hiszen épp nehéz időszakban kell tőkét beleinvesztálni.

♔batyu♔ 2014.02.16. 09:38:02

Összegezve, ezek afféle kicsit (némelyik nagyon) igénytelen buzis stílust preferálnak. (valószínűleg sok lehet ebben a szakmában a homokos). A legtöbb ember azonban nem így öltözik.

Pet1988 2014.02.16. 10:30:56

El sem olvasom a cikket... akkor nyelvtani hiba van már az első mondatban... 18-án!!! Nem teszünk pontot oda! Csak szóban hangzik úgy, hogy tizennyolcadikán!!!! Javítsátok ki!

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.02.16. 10:31:52

@♔batyu♔: mondjuk a Jeans Club szerintem pont nem a buzis vonalat képviselte anno, nem is horror áron
inkább hétköznapi, nem csicsás, sőt, tucat ruházatot árultak
a hímzett farmert, tépettet, hülyén csíkosra mosottat én nem bírom, sose értem meg, hogy miért nem lehet olcsón jó, sima kék farmert kapni
olcsón, közepes áron csak kurva gusztustalan falusi diszkós patkány stílusban láttam Magyarországon

ugyanez egyszínű pólókkal, pulóverekkel... a csicsás fos az olcsó, egyszínűt vagy egyszerűt meg horror áron lehet csak venni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.16. 11:14:10

@Pet1988: hat sajnos az a helyzet, hogy kb 5-8 eve mindket valtozat helyes
ugyhpgy elolvashatod

hauweibp 2014.02.16. 11:24:48

@Altaïr: Most ez valóban így, van, de a videó sem 2009-ben született...

hauweibp 2014.02.16. 11:26:02

@Pet1988: Sajnos ez most nem jött be.

Phteven 2014.02.16. 11:48:31

SZVSZ nem lesz egyenes következménye a vásárlás annak, ha az idióta képes megnyomni egy "Like" feliratú gombot. (Idióta, mert épeszű ember nem lájkol terméket, szolgáltatást, stb.) A válság magával hozta azt, hogy az emberek zöme nem ragaszkodik egy márkához. Megveszi azt ami tetszik, és/vagy amit a pénztárcája megenged.

karosszékely 2014.02.16. 11:54:32

@hagyma: Honnan szedted ezt a hülyeséget?

@hauweibp: "296. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak: az 1838-i árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; július 6-ig vagy 6-áig; 12-től vagy 12-étől; stb.

Az elseje, elsején, elsejéig stb. szóalakok számjegyes írása: 1-je, 1-jén, 1-jéig stb. Az elseji v. elsejei szóalakok számjeggyel írva: 1-ji v. 1-jei."

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.16. 12:49:53

@hauweibp: Az alapvető probléma abból eredhet, hogy (és akkor itt most intiutív tippelés történik azok alapján, amit kívülről láttam, és a JC-től független gazdasági környezet alapján.)

- A forint leértékelődött, így drágult a beszerzés. (ez a teljes szektorra igaz)
- A válság első körben a konfekcióipart érinti, mert a tavalyi ételt már megettük, a tavalyi gázt már elfűtöttük, de a tavalyi ruhát lehet hordani.

A JC-ről elmondható, hogy semennyire nem volt prémium. Ha nem keverem mással, akkor egy proliturkáló volt. A legtöbb termék ilyen nagy boxokba volt kiömlesztve. Az egész üzlet elrendezése random volt. Mindenféle szisztéma nélkül. Ez elmondható a termékekre is.

Közben megjelentek olyan márkák, mint a Zara. Ezek beazonosítható stílusjegyeket képviselnek, így felfogható egy márkaként.

Továbbá megjelentek nemzetközi multinacionális kiskereskedők is, akiknek méretgazdasági szempontból kedvezőbb beszerzési forrásai is vannak. Náluk viszont van egy arculatkultúra, és itt nem a kibaszott faszbúkra gondolok, meg a lájkokra, hanem az üzletre. Betér az ember, és képes eligazodni, hogy mi hol van, és az üzlet megjelenése nem egy igénytelen szaros turkálóra hasonlít, ahonnét az első perc után kifarol az ember.

- és akkor további külső tényezők. Mások olcsóbban adták ugyanazt a minőséget, vagy ugyanazért az árért jobb minőséget kínáltak.

Ez van. Régen volt egy piaci rés, rákattantak, meglovagolták, a piac megváltozott, és kiderült, hogy nem képesek alkalmazkodni.

Hiába beszélsz te itt lájkokról, meg marketing kampányról, a marketing nem reklám meg hírverés. Annál sokkal több. A megfelelő termékeket (ez a legfontosabb eleme a marketingnek), megfelelően kialakított árstratégiával (ez a második legfontosabb szempont, hiába mond esetleg egy tankönyv mást), a megfelelő értékesítési módokon kínálni (ez a harmadik tényező, ez gyakorlatilag fizikai kényszer, ez maga az értékesítés) és ezt követi a megfelelő kommunikáció. Ez a marketing csicskarésze, a segédmunka. Ez csak azért van, hogy kiszolgálja az első hármat. Bármennyire is azt hiszed, hogy a kommunikáció a marketing lelke, ez nem igaz. Ha ezt képzeled, akkor beleszocializálódtál a belterjes PR és marketing dilettantizmus posványába. Aki megrendelői oldalon a marketing büdzsét egy fix százaléknak tekinti, az ügynökségi oldalon meg csak elkölteni való hirdetési felületre valónak, amiből fix százaléknyi sápot huznak le, mielőtt kiadják plakátolda mutyiüzemeknek, vagy tévécsatornáknak, rádióadásoknak, internetes cégeknek. És amikor jól elterítik a piacon a megrendelő pénzét, összeülnek egy állófogadásos svédasuztalos partin, ahol önmagukat fényezik, hogy a végén hazavihessék a családnak a maradék sajtospogit. Ez a PR-Marketing hazánkban. Még elhatározás sincs a változásra. Olyan ez, mint a foci. Sokkal kényelmesebb ez így, mint produkálni valamit. Amúgy is a megrendelő büdzséfelelősének visszaforgatott pénz a lényeg, nem a tartalom.

És akkor még mindig része a marketingnek, hogy állandóan figyelünk a környezeti változásokra, trendekre, de ez már vezérigazgatói feladat, nem a miniszoknyás szülinapra kapott csöcsöket kipakoló plázapicsáké, akiknél az a teljesítménymutató, hogy hány lájkot kapott egy szösszenetük a kapualjban szotyit köpködő fészbúkolóktól az unaloműzó képernyőmatatás közben.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.16. 12:56:24

@hauweibp: "A JC és a hozzá hasonló cégek 100 milliós nagyságrendben szórták marketingre a pénzt. Ha nem csak a pénz égetése lett volna a cél, talán jutott volna energia korábban felismerni a közösségi média hatását. 2008-9-ben, amikor a magyar cégek még csak ízlelgették a Facebookot, az nem tudott vele keresni, aki nem akart. Nagy, széles körű elérések, a kampányokat a mostani töredékéért lehetett futtatni."

Most nem azért, de 2008-ban a lófasz se használt fészbúkot hazánkban. Sőt, ha a telefonokba nem lett volna beépített fészbúk kliens, akkor ma sem használná senki. Virulna az iwiw helyette.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.16. 13:05:44

@♔batyu♔: "Apró példa, farmerkabát. Középkorú ember nem fog venni horror áron olyat, amilyen ezek készletében van. Ráadásul kis hímzéssel a felső zsebe felett. Végül negyedáron vettem a kínaiaktól, fazonra is ez volt a legjobb. Pedig vettem volna jót, drágán is, hiszen a jó az drága. Szívesen vennék pld. horror áron normális farmerkabátot, báránybőr béléssel, sehol nincs. Divatos szarok vannak."

Ez tényleg egy valós probléma. Évekig nem lehetett normális farmert kapni, csak olyat, ami gyárilag lukas. Olyanom van baszod, azért vennék újat. Most meg ilyen bele nem férek elbaszott, mintha telibeszarták volna a seggénél pálcikalábú szarokat lehet kapni.

HgGina 2014.02.16. 13:47:49

@Advanced Flight: de, a Dior is.

@hauweibp: a FB nem eszköz, csak egy vakok számára eszköznek látszó tárgy.

@hagyma: tévedsz, most folyik a vita az 1-jén - 1-én esetleges módosítása ügyében. Mert a sok (és sajnos egyre több) hülye nem képes megtanulni a szabályt, ezért inkább az MTA idomul a hülyékhez.

HoNeYBiRD 2014.02.16. 13:55:32

sok minden átalakult az utóbbi pár évben azon felül ami már írva vagyon
pl internetről is sokkal többen rendelnek ruhát (főként fiatalok), mint korábban, ami szintén nem tesz túl jót pláne azoknak az üzleteknek, amiknek nincs webshopjuk

egy ilyen nagy online pláza 1000 féle márkával az Asos, ingyen szállítanak (jó gondolom nem ingyen, hanem bele van kalkulálva a ruha árakba, de pl a saját márkás termékeik még így is olcsónak mondhatóak és jó minőségűek)
náluk gyakorlatilag mindenki megtalálhatja, amit akar, ha sok pénze van, ha kevesebb, ha ultraüberkúl divatos akar lenni, ha konszolidáltabb
mi a túróért mennék be egy üzletbe, ahol olyan tucatárut lehet venni, ami gyakorlatilag minden 10. emberen szembejön az utcán
itthon már csak nagyon kínomban veszek ruhát, ha mondjuk vmi annyira le van árazva, hogy nincs pofám otthagyni

azon is mindig elcsodálkozom, hogy olyan cégek mint a Gas, hogy a túróban tartanak még mindig nyitva itthon, mert hogy ezekben az üzletekben szinte sosincs vásárló, amég a fast fashion shopok (H&M, Bershka stb) legtöbbször tömve vannak vásárlókkal

a Saxoo-t se nagyon értem egyébként, hogy mi tartja még életben, az az üzlet is általában üres

studkell 2014.02.16. 15:40:34

"Akiket az 50%-al csak a végén értek el." - posztoló

50%-kal. Tudod, százalékkal, nem pedig amolyan parasztosan százalékal. Tanuljunk már meg végre magyarul. Kösz.

Varázspálca · http://szamvarazs.blogspot.hu/ 2014.02.16. 15:46:18

@Jeans Club: Én kíváncsi vagyok a valódi történetre. Elmondod?

mrbateman 2014.02.16. 16:43:38

az ilyen félművelt senkiháziak miatt lett mára a közgazdaságtan okkult irányzat a Kiskegyedben!

Most komolyan egy 2011-es csődeljárás előzményeit firtatod 2014-ben? nem beszélve arról, hogy a funda megint a fasorban sincs, de ez a marketinges picsálkodás az nagyon megy!

Vicc, szódával!

hauweibp 2014.02.16. 17:22:20

@mrbateman: Kávét nem kérsz hozzá?

ari35 2014.02.16. 17:28:32

Én 10 évig dolgoztam a cégnél!Az utolsó 2 évben folyamatosan ment a hazudozás a cég helyzetéről!Csak egy példa 2010 novemberében tartott céges bulin(!)előadták a cég vezetői Pais György,Albrecht György hogy a 2011-es évben hány boltot fogunk nyitni és hogy milyen stabil a cég helyzete a válság ellenére is!!Arról nem is beszélek hogy a végkielégítéseket nem a cég fizette ki...1 évet vártunk rá és részben kaptuk meg...Ja és még egy apró részlet az utolsó hónapban több mint 600000 db árut igen leírom hatszázezer darab árut adtunk ki a központi raktárból nem létező bolt nevekre és a kamionok amik elszállították még nekünk dolgozóknak akik az árut felpakoltuk még nekünk sem mondták meg hová viszik...Ezt csak ezért kellett mert tudták hogy le fogják foglalni az árukészletet de így csak egy üres raktárat foglaltak le...És még egy apró szösszenet a cég vezetői mivel nagyon megviselte őket a felszámolás és az emberek sorsa a nagy sokkot Miamiban,New Yorkban és ehhez hasonló helyeken dolgozták fel kb 2-3 hónappal a történtek után mert hát ők is biztos anyagi bizonytalanságba kerültek akár csak mi egyszerű 600-700 dolgozó...

randomuser1 2014.02.16. 17:36:34

ez a százszázalékos műszál fiatoloskodó rongyokat terítő cégért tényleg minden egyes közélposztájjbeli ejtett egy könnyet. riattamba át is sazalattam a grifbe.
az is lehet, a sok minőségi cucokk iránt lelkesedő, ám azt közelrős sose látott egyszerű lumpenproletár nem volt elég komojj vásárlóerő vagy mi a szösz.

2014.02.16. 18:10:46

Preeeemium? A Jeans Club? :D Enis szerettem, de pont azert mert 500 Ft-ert tudtam venni viszonylag turheto minosegu dolgokat :D Ill. a pufidzsekim, az meg mindig birja :D Igen, pufizdzseki, meg tapados polok, ebben volt a jo, es ezert nem is Facebookon kellett volna nyomulni, hanem iwiw-en... A torzsvasarlok valoszinuleg ott voltak inkabb jelen 2009-ben, tetszik-e vagy sem. Ok, az Invaziohoz kepest talan visszafogottabb volt, sotmitobb, ahhoz hasonlitva talan premiumnak szamitott... :D Csak megse sikerult nekik a magyar "New Yorkernek" lenni mert nem vallaltak annyira a legextremebb "varositinedzserek" trendeket, valoszinuleg tomeget akartak inkabb kiszolgalni, jellegtelenebb cuccokkal, oriasi uzlethelyisegekkel... Valoszinu elcsuszott kicsit a szegmentalas, lehet, hogy az volt a baj, hogy ok tartottak magukat premiumnak mikozben tokre nem premium ugyfelek vasaroltak arrafele, de azert ez egy furan sikerult elemzes, ha nem haragszol :D

Jeans Club 2014.02.16. 18:25:52

@jog-ász: Ha utánanézel, megtalálod a választ: semmiben...!

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.02.16. 19:58:48

@hauweibp: a tengerentúli cégek lehet, hogy ott voltak, de a magyar fogyasztók nem

hauweibp 2014.02.16. 20:26:02

@pingwin: 2008-ban kezdődött a magyar felhasználók körében hódítani. Lehetett volna mit kezdeni vele...

ari35 2014.02.16. 22:10:18

Szeretnék egy apró helyesbítést közzétenné!Az előző hozzászólásomban említettem egy Miami és New York-i utat ezeken az utakon a cég volt ügyvezető igazgatója Albrecht György nem vett részt!Viszont a céges bulin igen... :)
süti beállítások módosítása