Nem is én lennék, ha a mai reggelem tökéletesre sikerült volna...
A reggelem egészen átlagosan indult. Könnyed reggeli az Andrássy úton és pár laza telefonhívás után mentem első megbeszélésem színhelyére, a Nyugati térnél található Alexandra kávézójába. Mondhatni korán odaértem, valamikor 9:40-45 körül. Már kívülről látható volt, ahogy bent rohangálnak, égnek a lámpák, ajtó nyílik és besétálok. Azt gondoltam, hogy a kívülről látható alakok vásárlók, mire szembesültem vele, hogy dolgozók. Egyikük erélyesen odaszólt nekem, hogy "még nem nyitottunk ki". Szinte lehetetlennek tartottam, hogy egy magára valamit adó kávézó ne legyen nyitva, azt hittem a könyvesbolt van zárva. Ennek megfelelően érkezett a válaszom, mondván a kávézóba sietek és szeretnék előkészülni egy 10 órás megbeszélésre. Az erélyes hang átváltott támadóra és már-már kivezettek az eladótérből, nyomatékosítva, hogy nincsenek nyitva.
Sajnálom az esetet, ugyanis egy elég kellemes helynek tartottam az Alexandrát és nem gondoltam volna, hogy pár perccel nyitás előtt, ha már amúgy is nyitva volt az ajtó, túl nagy luxus lett volna annyit engedélyezni, hogy leüljek egy kávé mellé egy laptoppal és csendes magányomban, hogy olgozzak.
Értem én a szokás fontosságát, a megszokás nyugalmát, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mi oka volt annak, hogy ragaszkodunk ehhez a 10 órához. Marketing szempontból azt kell mondjam, hogy sem a teljesen elutasító stílus, sem a kiküldés nem volt egy sikeres húzás.
