Branding blog

Én hogyan csinálnám, de szerintem Ők máshogyan csinálják. Hol a probléma? -> Elmodnom

Instagram

Instagram

Király Tamás, ez nem jött be...

2014.02.27. 19:09 hauweibp

Ma rátaláltam egy olyan hírre amely példaként kell szolgáljon mindenkinek. 

letöltés (2).jpgKirály Tamás 1972 és 1982 között Universal együttes dobosa volt, de dobosként feltűnt a Color nevű formációban is, egy ideje pedig az EMI lemezkiadó kreatív igazgatójaként tevékenykedik. Zenész múltja, valamint gyermekei sikerei nagy mértékben hozzájárultak hírnevéhez, de a TV2 műsorai kapcsán egyre többször láthatjuk újra a magyar médiában. 

A Dal 2014 műsorban Király Tamás gyermekei is versenyben voltak, hogy képviselhessék hazánkat Dániában. A versenyben végül Kállay-Saunders András jutott tovább Running című dalával. Király apuka sajnos nem tudta megemészteni, hogy gyermekei alulmaradtak, haragját pedig a Facebookon próbálta levezetni. A győztesnek 10 pontot adó  Rúzsa Magdolnát a következő bejegyzéssel osztotta ki:

Tetszik a "mű"vésznő, habár én inkább egy orrhangú kóris­tának hívnám. Ha lehetősége lenne újraszületni, még akkor is vérátömlesztésre lenne szüksége, hogy megközelítse Lindát. Opportunista seggnyaló!

Röviden a következő idézettel tudnám kielemezni a bejegyzést: "Ha gyorsan akarsz menni, csak olyan lóra ülj, amelyik mozog!" Megkérnék mindenkit, hogy csukja be a szemét és mondja el az utóbbi két Megasztár, valamint X-Faktor győztesének a nevét. Borítékolható, hogy az emberek többsége nincs tisztában a nevekkel. Rúzsa Magdolna egy a kevesek közül, aki a kezdeti hype-ot meglovagolva képes volt felszínen maradni. Nem próbál celebkedni, semmi egyebet nem csinál, mint énekel. Király Tamás a bejegyzésével nem csak női mivoltát, hanem megkérdőjelezhetetlen szakmai sikereit is megsértette. 

382835_92aebeef5a_s.jpgRúzsa Magdolna jelenleg a Facebookon 174,570 követővel rendelkezik, de bizonyos vagyok abban is, hogy szép számmal vannak olyanok, akik nem szeretik a hangját. Ez így van jól, nem lehet mindenkinek ugyanolyan az ízlése. A Király család ezzel szemben hátrányt élvez. A család bármely tagjának nyilatkozatai kihathatnak a többiekre. Király Linda, Viktor, Tamás neve annyira összeforrt, hogy a mainstream tömeg számára lényegtelen a keresztnév, a család a lényeg. A bejegyzésnek három hatása lehet:

  • Magdolna kedvelői még inkább elfordulnak a Király családtól.
  • Akiknek nem tetszik Magdaléna zenéje közelebb kerül Királyékhoz.
  • A Király család kedvelői fordulnak el a bejegyzése stílusa miatt.

Végeredményben a bejegyzés hatására elég sok kritika jelent meg a művész úrral kapcsolatban, melyben elsősorban a stílust kifogásolták (mellesleg nem véletlenül). A következmények figyelembe vétele nélkül ebben a helyzetben a megoldás az lenne, ha Király Tamás személyesen követné meg Rúzsa Magdolnát és kérne elnézést, akár nyilvánosság előtt. 

Sem personal branding, sem pedig a hitelesség szempontjából nem előnyös egy ilyen bejegyzést megírni. Soha nem alázunk meg senkit emberi mivoltában, pláne nem egy hölgyet. Ebben a szituációban, ha Király Tamás úriemberként viselkedett, volna, akkor a problémát face to face rendezik, nem pedig a Facebookon kezd kiabálni. Ízlés terén soha nem szabad vitát nyitni, ha csak nem szól egy-egy ésszerű érv valamelyik lehetőség mellett, ellen. (az említett helyzetben az ízlés nem lehet vita tárgya!) 

39 komment

Címkék: marketing vélemény király szakértő marketinges királylinda királytamás

A bejegyzés trackback címe:

https://branding.blog.hu/api/trackback/id/tr445833023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2014.02.28. 12:56:23

Királytomi inkább a Himnuszt tanította volna meg a lányának...

megint 2014.02.28. 12:59:20

Nem kell ezt túlmagyarázni, egy nagy tahó volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.28. 13:03:13

biztos nem lehet jó érzés, hogy ő tolná a gyerekeit de a kutya se kíváncsi rájuk se itt se amcsiban.

2014.02.28. 13:05:28

@megint: Nem VOLT! Most is az!

rexcramer 2014.02.28. 13:11:45

Ki a csöcs az a Király Tamás?

kosztarovics bácsi 2014.02.28. 13:21:35

Mitől ilyen nagy az orra a Király familiának?

Dzsoki Júing 2014.02.28. 13:50:02

király "úr"-nak javasolnam, hogy azonnal tegyen feljelentést a simon-wiesenthal központnál, hiszen az mégiscsak maga a tőről metszett antiszemitizmus, hogy egy akármilyen "tehetség"kutatón ne egy befolyásos és kőgazdag zsidó család tagjai nyerjenek, ha már egyszer vették a fáradtságot és elindultak, ismét. Hát hol vagyunk kérem, a 40-es években?! A szuper, mega, giga tehetséges testvérpárnak pedig javasolnám, hogy a következő megmérettetés alkalmával, a sok gój tingli-tangli helyett mutassák ki végre a foguk fehérjét és dalolják el büszkén a zsidó himnuszt. Valamiért azt érzem, hogy az telitalálat lenne és annak sanszosan legalább a szövege menni fog fejből...

- Lynx - 2014.02.28. 14:07:46

Királyék szeretnek hazudozni. A Megaszar 4 azért futott, hogy a "testvérei sikerei" miatt kissé önbecsülés problémás Viktorkát jó útra tereljék, mert már erősen nyúkálgatott a piásüvegekhez, meg a kábszeres zacsikhoz. (Jelentem nem jött, be mert Viktorka visszaesett). A TV2-t meglehetett venni, hisz a zsűriben ott ült Fenyő akinek véletlenül épp akkor szervezett a Király Tamás egy nagyszabású koncertet, meg a Mester Tomcika, akinek hogyhogynem a lemezét PONT a Király Tamás stúdiójában vették fel akkoriban. Szóval egyértelmű volt a győztes kiléte .... és most nem kell jönni a nézői szavazatokkal. Azok manipulását senki sem mossa le a kerTV-kről.
A Király család amúgy is szeret mártírkodni. Anno mikor a Linduska idejött mert ezek azt hitték Christina Aguilera (akit a kis husos koppintott) Magyarországon ismeretlen, és elkezdték Őt itt nyomni, a zenei csatorna vendégei voltak (Viva - az akkori nevét nemtom [sok verzió nincs, vagy Z+, vagy Viva+), előadták a mesét hogy jutottak ki Amerikába. Természesen nem volt szó Bözsi mama házának eladásáról, meg, hogy Király Gabi (az anyuka) egyik mostohaapja már megvajazta az utat New Yorkba, csak arról, Ők mennyit szenvedtek kint. Aztán szenvedésük tanúlsága ként megmutattak egy Lindáról készült képet amin épp a medencéjük partján ücsörgöt 3-4 évesen..... nyomorúságos körülmények közt ügyebár.
Hagyjuk már ezt! Lindának és Viktorkának sincs tehetsége. Pénzért ezt nem lehet megvásárolni. Akárhogy erőlködik a két gyerek a híg fos kategória.
A véleményem Magdikáról is megvan, mert énekelni ő sem tud, csak ordítozni. Ha nem külhoni magyar lenne, Ő se nyerte volna meg az M3-at.

DR. Lombrázó 2014.02.28. 14:34:09

khm.... nem is tudom leírhatom- e,szóval azért ciki h a gibbonarcú félfeka lessz a mi kis országunk reprezentánsa dániában ,azt nem tudom mennyire tud énekelni de azt gondolom ha annyira nagy ász nem jön haza a mi kis hazánkba az amerikai piac sokkal nagyobb. lehet mégsem akkora vértehetség?csak kérdezem. nálam sajnos mondjuk a zz top tud lehet ő azért nem akkora ász?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.28. 14:37:11

Én odakapcsoltam a Király Viktor megasztáros döntőjére, de olyan béna párbajt még nem hallottam, Mindketten hamisan kornyikáltak.

A kedves Viktorkája egy középszer.

szerintemlehetséges 2014.02.28. 14:42:19

Ez nem az apja a dagadt csajnak amelyik nem tudta a Himnuszt?

gabcigirl 2014.02.28. 14:47:44

@Dzsoki Júing:

Nagyon sötét vagy, hogy egy hiúságában sértett szülő tahó megnyilvánulásából azonnal származási kérdést akarsz fabrikálni.

A viselkedésnek nincs köze etnikumhoz. A Parlament is csupa díszmagyarból áll, oszt' egyik nagyobb tahó ám, mint a másik.

Ettől függően K. apuka viselkedése is elég prosztó. Nem minden versenyt lehet pénzzel megvenni:)

elég.volt 2014.02.28. 15:06:53

Király Linda/Viktor amerikaiak, Kállay amerikai, Ruzsa szerb. Mégis mi Magyarok minek vitatkozunk ezeken. Rohadt bevándorlók.

ghck 2014.02.28. 15:50:28

Szegény király gyerekek most biztos tök szégyellik magukat az apjuk miatt.. :( Egy felnőtt, felelős ember hogy hozhatja ilyen kínos helyzetbe a gyerekeit?!?

átlagállampolgár 2014.02.28. 15:58:38

@belekotty: Egy a sok pénztermelő termék közül.Valaki büfét nyit,valaki asztalos műhelyt,valaki pedig közösségi oldalt és azzal keres. Állítólag sokan használják.
A facebook.com oldalon találod meg.Röviden ennyi:)

flamer 2014.02.28. 16:00:41

Az egészben igazán az volt a szép, ahogy Rúzsa Magdi reagált a dologra: tudomást se vett róla.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.28. 16:12:05

a nagyon hires kiraly gyerekektol tud barki is mondani egy szamot a lindus himnusz nyokogesen kivul???
nem kellettek kint sem,mert meg tolteleknek is gyengek,nem kellenek itthon sem,mert se tehetseg,se semmise,csak a tul nagy arc...
menjenek vissza (a balettbe ugralni)valamelyik kozepszar "sztar" moge vokalozni,az az o szinjuk...

spqr1 2014.02.28. 16:28:16

Elo kell venni a zsido kartyat, mert az mindent visz. Mindig ezt csinaljak. A kicsi fia mar a megasztart is ugy nyerte meg, hogy menet kozben valtoztattak a szabalyokon. Irritalo egy csalad:-((

balazsj. 2014.02.28. 16:59:28

valami olyas rém lik hogy amerikába szocializálóttak az meg mint tuggyuk a korlátlan lehetőségek hazája mért nem marattak ott!?

mikka 2014.02.28. 17:26:52

Mr Kiraly,

You and your would have, could have, should have done..but didn't kids are the waste-of-space here... Looks like you and your brats the one who looking for the opportunity all the time.. You know what..she's ( Ruzsa ) got more talent, zest and character than your whole family in a lifetime..

vmaast 2014.02.28. 18:11:54

Csak egy paraszt ;-)

komplikato 2014.02.28. 18:50:19

@balazsj.: Ottani szocializációhoz hozzá tartozik, hogy nem tudnak veszíteni. Ott csak "nyertesek" vannak.

Amúgy követ lehet rám vetni, de Linda erős középszer, ami egy USA méretű ország tehetség versenyére be sem jutna, viszont a többiek meg tehetségtelenek.
A magyar "tehetség kutató" versenyek meg Nem a tehetségről szóltak EDDIG SE. tessék megnézni pár normális hasonló műsort külföldről, rengeteg olyan versenyző van kint, akik kiestek pl. első tízből, miközben itt egyik nyertes sem köthetné meg még a cipőfűzőjüket sem. Ráadásul mióta egyik műsorban a geszti is kiakadt, hogy miért a tehetségtelenek jutnak be ...

Peter Blau 2 2014.02.28. 19:14:10

@gabcigirl: "A Parlament is csupa díszmagyarból áll"

Hehe :-)
Hehehe :-)
Hehe hehe hehe hehe :-D

Peter Blau 2 2014.02.28. 19:17:22

@flamer: A hattyú sem érzi meg ha rászáll egy légy.

Bogyó 2 2014.02.28. 19:23:34

@- Lynx -: "A véleményem Magdikáról is megvan, mert énekelni ő sem tud, csak ordítozni. Ha nem külhoni magyar lenne, Ő se nyerte volna meg az M3-at."

Baromság. Az elejétől fogva világos volt, hogy mennyire népszerű.
A népszerűsége kurvára nem a külhonisága miatt volt, hiszen már az első Megasztárban is ott volt az ugyanúgy vajdasági Dér Heni. Az miért nem nyert? Pedig ő se akárki, hanem az egyik a kevés közül aki ma is sikeres 10 év óta. Vagy a magdis szériában Bocskor Bíborka erdélyi volt, miért nem ő lett akkor legalább a második?
Vagy a negyedikben Bencsik Tamara?

Hagyjuk már, hogy azért nyert mert külhoni, egyszerűen ő volt a legjobb, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már egy zsűriben ül és az ország egyik legsikeresebb énekese.
Ilyen alapon bárkire rá lehet fogni bármit, s akkor lenne igazad, ha azóta a kutyának se kellene.
Bár az se kizárt, hogy most azt mondod, csak azért sikeres, az emberek azért veszik meg a lemezeit, koncertjegyeit, mert külhoni. De érdekes, csak nála. Hát, persze.

Bogyó 2 2014.02.28. 19:31:00

@elég.volt: Király Linda/Viktor amerikaiak, Kállay amerikai, Ruzsa szerb. Mégis mi Magyarok minek vitatkozunk ezeken. Rohadt bevándorlók.

Mekkora barom vagy te! Királyék mitől amerikaiak? Mert kint éltek egy ideig? Akkor ha kimégy Németországba 20 évre utána már németté válsz, s hazajössz, akkor bevándorolsz?
Rúzsa szerb?
Mitől lenne szerb? Szerinted a Rúzsa Magdolna szerb név? Szerinted az anyanyelve szerb? Szerinted Kishegyes ahol élt az egy szerb település?
A nemzeti kisebbség, határváltozás, Trianon ezek tök homályos fogalmak?
Szerinted Magyarországon is csak magyarok laknak, komolyan nem hallottál róla, hogy vannak itt svábok, szerbek, örmények, cigányok és a többi?
El kéne már végezni a nyolc osztályt!

eastern 2014.02.28. 19:56:25

A bulvármédia által kreált műsztárok. Ruzsa Magdi hangjától is lábrázásom van, a "Szerelmes vagyok beléd" bégetésétől kimondottan dührohamot kapok, a Király family meg dupla nulla....

A Tyne folyó déli partja 2014.02.28. 20:20:47

@elég.volt: nézz utána a bevándorlók fogalmának.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.02.28. 21:53:29

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Azért nem nyert, mert akkor a balos média rögtön megfordította volna: Viktor Király-ra, és ezt nem hagyhatták..

Gribbin János 2014.02.28. 22:08:01

Ki nem szarja le Király urat?

Szabványok 2014.02.28. 22:13:14

Ez a Király Linda énekesnő, vagy pornószínésznő? Vagy két Király Linda van? (Állítólag Berki Krisztiánból is kettő van. Képtelenek egyedi nevet felvenni ezek a celebek?)

Ádám 2014.02.28. 22:18:33

idén a niggerek éve van!

jövőre a sárgáké.....:)

Bambano 2014.02.28. 22:38:31

@Bogyó 2: maradjunk annyiban, hogy az, hogy valaki egy zsüriben ül, *semmit* sem bizonyít.

Magdika ettől még jó énekes, ezen ne vitatkozzunk.

Bambano 2014.02.28. 22:42:54

@DR. Lombrázó: elhatárolódnék attól, hogy ilyen jelzőket mondjak egy emberre, de azért megjegyezném: ha a svédek megengedhették maguknak, hogy egy berber csaj képviseljek őket (ha a te szinteden akarnék hozzászólni, azt írnám, boxos), akkor nekünk is jó Kállay.

A valódi probléma nem ez, hogy barna vagy nem, hanem az, hogy a berber megnyerte a kornyikapartit, Kállay meg jó eséllyel nem fogja.

A másik valódi probléma az, hogy a berbert a mai napig szívesen hallgatom... ugyanez nem igaz a magyar indulókra...

LenCse 2014.03.01. 00:59:46

@Bogyó 2: nem csak hogy vannak Mo-on mindenféle népek, de a MAGYAROK VÉRÉBEN is van mindenféle szomszédvér. Aki tiszta magyarnak vallja (hiszi) magát annak fogalma sincs a történelemről. Persze az agya lehet "színmagyar"...

2014.03.01. 12:23:18

Annyit nem árt tudni hogy ha magyarok nyernék meg a NAGY versenyt akkor nekünk kellene megrendezni a következőt.
Amire nincs pénz és vigyázni kell
nehogy valaki túl jó zenével kerüljön be.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.01. 12:28:02

@LenCse: A franciák meg tele vanna germán génekkel, hiába vallják magukat latinnak. Róma bukása után az egyik legnagyobb germán törzs(a frank) szállta meg a területet.
süti beállítások módosítása