Branding blog

Én hogyan csinálnám, de szerintem Ők máshogyan csinálják. Hol a probléma? -> Elmodnom

Instagram

Instagram

Meglátogatott a tolvaj

2014.05.23. 21:32 hauweibp

Dühös vagyok... Finoman szólva is nagyon dühös. Mielőtt a konkrét történetet leírnám, egy önvallomással indítanék. Több, mint egy éve tréningezek értékesítőket, üzletkötőket (sajátjaimat, partnereimét), de még soha nem volt alkalmam ennyire mocskos emberrel találkozni, mint a mai. Akik velem eddig bármilyen üzleti viszonyban vannak tudják, hogy én azokat a megállapodásokat szeretem, ahol a partner és én is jól érzem magam. 

iStock_000008437346XSmall-200x300.jpgMiközben írom a bejegyzést hazafelé tartok és mérgesen gépelek a taxiban. Mai nap folyamán meglátogattam a nagyszüleimet. Könnyed beszélgetés, kávézás után épp indulni készülök, mikor megszólal a kapucsengő. Nagypapa szalad ki, már a távolból mondja a jóember, hogy a Telekomtól jött, havidíj felülvizsgálat ügyében. (Ez valami elmebeteg, hogy pénteken kora este dolgozik - gondoltam). Mielőtt bármit mondtam volna, nagymama utalást tett arra, hogy érdekli a dolog, hiszen magas havidíjat fizet, így beinvitálta a házba. Ekkor pillantottam meg az úriembert, aki az öltözete szerint valahonnan az NDK-ból jött fekete gumibőr cipőben, fehér zoknival megspékelve (hú apám, nagy ember lehetsz a cégnél -> nem véletlenül kommentálok!). Kitűzőjén a fotója, a neve úgy leírva, hogy alig lehetett olvasni és egy cég név: free voice (arial 12-es betűtipus). Közben fürge ujjaim az Opten rendszerében ellenőrzik a céget, de nem találtam semmit. Húhúú, ez viszont csalás szagú! Folytassuk a beszélgetést, hiszen ez egy jó tanulópénz, nagymamát csendre intve, átvettem a szót. Számlát áttekintve talált egy tételt, ami nem tetszett neki, felhívta a Telekom ügyfélszolgálatatát, akikkel baráti hangnemben cseverészett és kiderült, hogy minden rendben van. Oda sem figyeltem, nagymama zsigerből diktálja az ügyfélszámokat, jelszót, mindent. Profi értékesítőnk ekkor jön a mentőötletével: TERÜLETI KEDVEZMÉNY! Csak nála, csak most, 1000 forintot enged az IPTv árából. Idő közben elkezdtem vallatni a cégéről, valamint úgy alakítottam a beszélgetést, hogy még ő is elhitte a végén, hogy a nagymama számlája még az 1000 forint kedvezménnyel is jobb. :) Úgy számolt a számológépen, hogy mindig többet adott hozzá a végösszeghez, de ezt minden alkalommal szóvá tettem. Megfigyelhető volt, ahogy emelkedik a hangja. Adatok kiadva, emberünk körbe akart sétálni. Ekkor egy határozott mozdulattal visszanyomtam a székre, hogy beszélgessünk. (eddig a pontig csak 80%-is voltam meggyőződve a csalásról, most jutottunk el 100-ig). Kérem a részleteket. 3900 forint az adminisztrációs költség, számlát HA KÉRÜNK ad, de szerződés nincs, mert nem publikálható a kedvezmény. Ekkor már olyan hang magasságokba lépett az emberünk, amilyenben a macska tud nyávogni, ha sarokba szorítják. Utolsó dobása volt, hogy rákérdezett: Akkor most kell, vagy nem? -> Takarodjon a házból... A játszmába azért hagytam belemenni magunkat, hogy lássam egy csaló technikáját. 

Ezzel el is ment, én pedig azonnal tárcsáztam a Telekom ügyfélszolgálatát teljes körű adatmódosítást, valamint a Free Voice partnercég ellenőrzését, illetve emberünk telefonon bediktált azonosítójának ellenőrzését. Mint kiderült ilyen cég nem létezik, de vissza fogják hallgatni a telefonbeszélgetést és megpróbálnak az alapján elindulni. Adatmódosítás megtörténik, emberünknek se híre, se hamva. Természetesen én sem vagyok elveszve, 107, mindent bediktálva. Eszembe jutott, hogy a környéken sok idős ember él, valószínűleg ők a célcsoport. Gyorsan intézkedtem arról, hogy a környéken mindenkit gyorsan riadólánc szerűen értesítsünk, hogy ez a csaló, szélhámos ne tudjon több pénz kihúzni idős emberek zsebéből. 

Nagyon dühös vagyok, hogy uralkodtam magamon és nem törtem szét a fején a moslékkeverőfát. Alapvetően az a bajom, hogy annak ellenére, hogy én az üzletben kemény vagyok, de mindig megpróbálok becsületes maradni és akkor itt van egy ilyen köpcös, retro ruhás szarházi, aki képes 3900 forintért házalni és eladni a saját nevét. 

Mindazonáltal szakmai szempontból látszik, hogy gyakorlott értékesítő volt a következők miatt:

  • Úgy alakította a számításait, hogy fel kelljen hívni az ügyfélszolgálatot és az elejétől kezdve baráti stílusban beszélt telefonon. Mintha ismerne mindenkit.
  • A boltból elhozható szórólapokat és számlaértelmezőt lamináltatta, úgy hozta el

aaaa.pngAmit érdemes minden alkalommal megfigyelni egy ilyen szituációban:

  • Este jött (gyanús, pénteken 18:00-kor ember nem dolgozik már)
  • A ruházata alapján a kávémért nem küldeném el. Műbőr (gumi) fekete öltönycipő, fehér zoknival. Ha valóban jól végezné a munkáját, akkor valószínűleg nem jelentene problémát neki egy normális cipő
  • NINCS SZERZŐDÉS, SEM PEDIG ÁSZF A KEZÉBEN így akarta kifizettetni cash formájában az adminisztrációs díjat
  • Ha ellenvetés van, vagy látszik, hogy valaki otthon van a témában, támadó álarcot vesz fel
  • Meg akarta nézni a set top boxokat -> visszanyomtam a székre, nem sikerült

Azt ajánlom mindenkinek, hogy figyeljen oda ezekre a dolgokra és ne feledje, hogy BÁRMIKOR kérhet visszahívást, gondolkodási időt. Ha nem vagyunk legalább 90%-ban biztosak az üzletben, akkor ne kössük meg. Mindig alkalmas az ügyfélszolgálat az értékesítő ellenőrzésére. Két perc alatt visszaigazolnak bárkit.  Ne féljünk megtenni ezeket a dolgokat, hiszen örök igazság, hogy AKINÉL A PÉNZ VAN, AZ DIKTÁL!

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://branding.blog.hu/api/trackback/id/tr426200840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.24. 08:05:39

Én mindig hosszasan szoktam üzletelni ilyenekkel. Emailben is. Vicces mindig. Múltkor az volt avége adjam meg netes banki hozzáférésem adatait, ez szükséges a szerződéshez. Megadtam, persze nem a valódiakat.

Tapmancs 2014.05.24. 08:46:21

"örök igazság, hogy AKINÉL A PÉNZ VAN, AZ DIKTÁL!"

Ezt csak a "mesteremberek" nem tudják akiknek könyörögni kell hogy jöjjenek. :)

hauweibp 2014.05.24. 09:44:16

@Tapmancs: Valamiért, amikor a jó "mesteremberek" kerülnek szóba, mindig ez jut eszembe :)))
www.youtube.com/watch?v=nO22MnPug10#t=593

blaubner 2014.05.24. 11:07:05

az emberi hülyeség határtalan...

ha jól értem a lényeget, akkor a faszi egy ismeretlen cég nevében, telekomos hivatalos megbízólevél, igazolvány stb. nélkül, helyben kért 3900 forint készpénzt azért, hogy a telekom nevében havi ezer forinttal csökkentse a tévé előfizetést? mindezt szerződés nélkül?

és ha te nem vagy ott, akkor a nagyszüleid szó nélkül adnak neki pénzt? remélem, velük is váltották néhány keresetlen szót.

hauweibp 2014.05.24. 12:42:17

@blaubner: Pontosan. Megvoltak a keresetlen szavak, de a vicc az egészben, hogy pont előtte beszélgettünk ezekről a férgekről.

Bambano 2014.05.24. 15:57:06

azért este megy, mert normális ember akkor van otthon.

egyébként hiba volt elengedni.

prolee 2014.05.24. 16:00:37

Meg az is nagy baj, hogy a Telekom maga is egy csaló, így aztán nehéz megkülönböztetni egy piti csalótól.
A drága Telekomnak telefonon bejelentettem, hogy anyám meghalt (anyakönyvi szám), azonnal kapcsolja le a telót és küldje nekem a végszámlát.
Közölte velem az ügyfélszolgálatos, hogy BE KELL MENNI? De mivel én nem állok vele jogviszonyban, úgy vélem, hogy a tripperes, tetves kurva anyjának osztogasson feladatokat. Azóta hívogatják anyámat, ha van valaki a lakásban, mindig elmondjuk, hogy meghalt.
Halálának egy éves évfordulóján meglepett a drága Telekom azzal, hogy az én saját telenoros mobilszámomon - vajon hogyan jutottak hozzá???? - szerettek volna beszélni anyámmal. Na, akkor úgy elküldtem a retkes picsába a rütyvedt kurvát, hogy csak nyögni bírt a vonalban.
Mert a mocskos kurva csaló Telekomnak kényelmesebb, ha engem ügyintézésre kényszerít, hiszen akkor semmit nem kell csinálnia, de legalább tovább számlázhat a halottnak.

Tény azonban, hogy az ilyen ügynököket, akár csalók, akár valódiak, páros lábbal kell kirúgni a portáról.
Ha hozzám csöngetett volna be ez a csaló, nagyon megjátra volna, mert a Telekom név hallatán azonnal, kérdés nélkül a seggébe ragasztottam volna a komondort.

prolee 2014.05.24. 16:11:28

@blaubner: Sajnos az idős emberek ilyenek, hiába váltasz velük pár szót.
A szomszéd nénihez bekérezkedett két asszony pisilni, meg vizet inni és jól meglopták. Kisírta, hogy tegyünk minden körfolyosószakaszra, rácsos ajtót, a fia a lakásukra is szereltett rácsos ajtót. Néhány hónap múlva a nénihez becsöngetett két asszony vizet kértek, meg pisilni szerettek volna. A néni kinyitotta mindkét rácsot, beengedte őket és megint jól meglopták.....

hauweibp 2014.05.24. 16:24:24

@prolee: Alapvetően én ott látom a problémát, hogy az idős emberek szeretnének bízni az emberekben, hiszen még abban a világban nőttek fel, amikor a falnak is füle volt, de alapvetően bízhattak abban, akiről úgy gondolták...
Természetesen én meg tudom érteni az álláspontot, de nem tudom átérezni. Én mindig úgy gondolkodok, hogy a kedves külső mögött szervkereskedő banditaszervezet tagjai lapulhatnak. Sajnos velük ezt nehéz megértetni, de hibáztatni emiatt nem szabad az időseket.

Bambano 2014.05.24. 16:35:33

@prolee: én nem bántottam a telekomos üzletkötőt, hanem udvariasan felolvastam nekik a frissen megkötött digis szerződésem részleteit. sokkal hatásosabb volt, mint azok a nehezen megkeresett szavak, amiket egyébként mondani szokás :)

hauweibp 2014.05.24. 16:45:44

@Bambano: Persze, de jelen esetben szerződés, sem ÁSZF sem volt.

Nordina 2014.08.02. 15:18:11

@prolee: Az én apám is meghalt. Az első utamba kerülő ügyfélszolgálatnál bemutattam a halotti anyakönyvi kivonatot, a csaj beklimpírozta a gépbe és azóta nem hallottam felőlük.
Egyszerűbb inkább évekig anyázni?