Branding blog

Én hogyan csinálnám, de szerintem Ők máshogyan csinálják. Hol a probléma? -> Elmodnom

Instagram

Instagram

A kínai piac rejtett titkai

2014.04.16. 19:09 hauweibp

Ma 9 óra körül úgy gondoltam kinézek a józsefvárosi piacra. Sétálgattam, vettem ezt-azt, majd bementem a "kisáruházas" részhez. 

Életemben első alkalommal télen, fél órára szaladtam be a kínai piacra, nem sokkal azelőtt, hogy bejelentették, stadion fog épülni a helyén. Az utóbbi idő lábadozása után kiadta az orvos, sétálnom kell. Második utam a kínai piacra vezetett. Miután meglepődve konstatáltam, hogy a pavilonok még mindig állnak, semmi probléma nincs. Utóbbiakat végigjárva, bejutottam az egykori Ganz gyár területére. Kicsit elveszettnek éreztem magam a sok munkás között, ahol mindenki kinézett. Ekkor már eltöltöttem vagy másfél órát a helyszínen, mire megjelent egy autó és rám dudáltak. Mint kiderült benne egy kínai ismerősöm volt, akivel egy konferencia networkingjének alkalmával ismerkedtünk meg. Nem sokat mondott magáról, de, mint kiderült a kínai piac bevételéből közvetve ő is vastagon részesül. 

9298103_99e0b699f0855483e76a8cfbe31e32f9_m.jpgAz autójába beszállva mesélte csak el a történetét, ugyanis eddig nagyon keveset mesélt magáról. Fiatal korában kezdte a munkát. Annak idején még csak söprögetett egy lecsúszott kínai család fiatal tagjaként. Kína elhagyása után egy vágás történt az életében, amikor egy teljesen új környezetbe kellett beleszoknia. Új szokások, nyelv stb. Akkor kezdte el megcsinálni a szerencséjét, amikor még nem volt teljesen telítve a piac. Állítása szerint a család első, 500Ft-jából kezdett pénzt csinálni. Árulgatott, majd eljutott egészen oda, hogy a piac egy részéhez már köze lett. Egy álma volt, mégpedig az, hogy minden nap legyen pénze arra, amire csak szeretné. Annak ellenére, hogy történetével és pénzével bármelyik lapban benne lehetne nem vágyik sikerre, hírverésre. Anyanyelvi szinten beszél magyarul, angolul, kínaiul. Gyermekeit pedig harcosnak neveli, hogy minden gazdasági környezetben meg tudják állni a helyüket. Még korábban, a konferencián ígéretet tett, hogyha a piac környékén leszek, körbevezet, így szaván fogtam. Olyan helyekre nyertem betekintést, ahova nagyon kevesek jutnak csak be. Utunkon (már az autóban is) két kigyúrt kínai srác, testőrök kísértek bennünket. Elvileg ez már az a szint, ahol nem a vagyon, hanem a személy védelme az elsődleges. Itt a pénz már nem eszköz, hanem egy olyan dolog, amely soha nem fogy el és úgy dobálják a húszezrest, mint kisgyerek a labdát. Első állomásunk az irodájába vezetett. P1180167.JPGA pénznél maradva valóban jól jövedelmező bizniszről van szó. Elmondása szerint nem olyan régen fizetett be az első között egy új luxusautóra, másnapra az anyagi helyzetén semmit nem lehetett észre venni. Mivel olyan viszonyba kerültünk rákérdeztem, hogy mi a gazdagság titka. Esetleg mást is hoznak be a ruhák és egyebek mellett? Valamit megkerülnek? Elmondása szerint őt  és a cégeit folyton vizsgálja a NAV, de nem találnak soha semmilyen hibát, minden legálisan történik. A titkát egy szóval foglalta össze: "Az üzletnek van neve és az árusok soha sem túlzottan éhesek". Lefordítva a kínai piac egyet jelent az olcsósággal és mindig, minden gazdaság környezetben meg fogják találni a legális utat arra, hogy árak tekintetében leverjék a konkurenciát. Amíg sokan csak álmodnak arról, hogy márkás ruhákban sétáljanak az után, az ő üzletük virágozni fog. Ők lehetőséget teremtenek az embereknek, hogy hamis illúziókban éljenek, így kielégítve vágyaikat. Ha hiszed ha nem, ezeket akár eredetiben is be tudod itt szerezni potom pénzért, hiszen ezeket is mi gyártjuk. - mutat az iPhone-omra, valamint a Pierre Cardin ingemre, cipőmre. 

kinaipiaccikkbemti.jpg

Ezt követően elkísértek a gyártelep egy részéig. Mindenki láthatóan szorgalmasan dolgozik. A férfiak szabadidejük egy részét kártyával, míg a hölgyek pletykálkodással ütik el. Ha gyorsan tudod venni a ranglétra fokait az üzlet kifizetődő, de mint mondta, mindig szükséges, hogy valaki legyen alul is. Bár anyagiakban mérhető hasznot hoz a vállalkozás, mégis megvan az ára. Napi 12-15 óra munkát is be kell vállalni, hogy igazán jól menjen a bolt. Oda még nem jutottak el, hogy a marketingben rejlő lehetőségeket egyesével térképezzék fel, de partnerem azt javasolta tartsuk nyitva a szemünket, hiszen meg fogjuk érni még, hogy egy-egy kínai márka piacvezető lesz Magyarországon. Hosszasan beszélgettünk még, de sajnos hívták telefonon, így el kellett mennie. Sétánk alkalmával fény derült arra, hogy a kínai piacot soha nem fogják bezárni, annál sokkal többet ér mindenkinek. Még annak az oldalnak is, akik a piac ellen vannak. Nem véletlen, hogy két nap után már senki nem mert kiállni a piac zárása mellett. Persze sejtik, hiszen a levegőben minden nap ott van, de a mai napig nem értik, hogy miért van a magyarokban egy nagy fokú kínai gyűlölet, pedig elmondása szerint az egyik legnagyobb adózók közé tartoznak, testvérnépként elfogadnak bennünket, ha pedig nem lenne kereslet a termékeikre, valószínűleg nem lennének az országban. Egy szóval kettősség jellemzi a helyzetüket. Egyszer örülünk, hogy magyar adózókról van szó, kellenek az olcsó termékek, más felől viszont nem engedik integrálódni őket a magyar társadalomba. Ne legyünk álságosak, a kínai mindig kínai lesz, ahogy ez fordított esetben magyaroknál is így van, csak ők segítik egymást bárhol vannak. Később már magam jöttem rá, hogy az egész titok abban a mérhetetlen nagy alázatban és összetartásban rejlik, amit ők művelnek. Elképesztő volt hallani, amikor elmesélte, hogy neki érdeke, hogy a konkurenciája is növekedjen, hiszen csak akkor tudnak együtt dolgozni egymás mellett. Konkrét példát mondott: Vásárló keres egy papucsot, ami láthatóan nála nincs, de már tudja, hogy két sarokkal arrébb van belőle. Inkább azt fogja ajánlani tukmálás helyett a vevőnek, hiszen legközelebb ilyen alkalommal hozzá is fognak jönni célzottan vásárlók. Ebben rejlik az egész ereje, annyi előnnyel, hogy a vásárlót nem kell bevonzani, hiszen tudja, hogy a kínai piac egyenlő az olcsósággal. 

Hihetetlen élményekben volt részem, amikből nagyon sokat lehet tanulni. Fotót sajnos nem készíthettem, de remélem így is sikerült egy kis betekintést adni a piac világába. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://branding.blog.hu/api/trackback/id/tr646035393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.