Reggel van, valamikor hét óra körül lehet. Épp a Soroksári úton vagyok. Dugó van kifelé a városból, az okát nem tudom. Autót letámasztom az OBI parkolóban. Miközben égtek lelkemben kis rőzse-dalok, várom a hévet és elkövettem egy hibát, körbenéztem.
Nagyon érdekes volt látni, ahogy a régi fullra járatott Soroksári út melletti gyárak sorra bezártak. A távolban megvillant egy össze-vissza graffttizett, már-már összeomlott épület. Körülbelül csak öt percet utaztam Budapesten, ami pont elég volt ahhoz, hogy ugyanazt a hangulatot élhesse át, amit Kijev és Bukarest adott számomra. Ekkor jöttem rá igazán, hogy hiába voltunk a "legvidámabb barakk", hiába vagyunk sok éve EU tagállam, nagyon sokat kell még fejleszteni. Mindezt nem azért mondom, hogy a soroksáriakat lenézzem, vagy sok véleményvezérhez hasonlóan azt tudjam mondani, "Igen, Magyarország Kongó szintjén áll, menjünk Amerikába!". Ez hülyeség. Itt a blogon elég gyakran leírom, hogy imádok Magyarországon élni. Minden nap egy újabb kihívás a hazai üzleti élet sikamlós talaján megtalálni a stabilitást. Aki Magyarországon vállalkozni tud, az mindenhol megállja a helyét.
Nagyon sokan mondják, hogy "persze, könnyű úgy előrelépni, ha van pénzed". Ki nem állhatom ezt a mondatot. Aki nem tud pénz nélkül pénzt csinálni, az jó eséllyel pénzzel sem fog tudni semmit kezdeni. Sajnos ez alap igazság. Szent meggyőződésem, hogy azok a sikeres emberek, akik vagy ott vannak a top 100 listában, vagy fizettek azért, hogy ne legyenek ott, biztosan újra fel tudnák építeni magukat 5-10 év alatt újra, ha holnap elvennénk minden vagyonukat. Visszatérve az előző gondolatmenethez, egyre többet lovagol a közélet azon, hogy most el kell e menni, vagy nem kell elmenni a jobb élet reményében.
Volt idő, amikor én is úgy képzeltem el a jövőmet, hogy amint lehet lelépek innen, mert minek küzdeni, amikor máshol könnyebben és gyorsabban lehet érvényesülni. Lehet, hogy sokan lokálpatriótának fognak tartani, de én szentül hiszem, hogy Magyarországon is lehet üzletet építeni. Itt szocializálódtunk, itt ismerjük azokat a kereteket, amiket nem érdemes átlépni. Igen, itt is lehet fejleszteni, előrelépni. Meg is lehetne mindezt valósítani, ha nem az önös érdekek vezérelnének sokakat. Egyik kedvenc felmérésem, a Tárki egy 2009-es felmérése, amiből a Carnation egy hihetetlenül jó infografikát készített. Egy zseniális videó, de ami benne van, tudnék vitatkozni. Sajnos nagyon sok olyan sztereotípia van benne megfogalmazva, amit azok mondanak, akik még életükben nem vállalkoztak egy percet sem és üzletről beszélni. Többek között olyan dolgokra gondolok, hogy "kapcsolatok nélkül nem lehet előrelépni", vagy arra, hogy "mindenki saját maga felelős a sorsáért". Igen, ezekkel az állításokkal egyet tudok érteni. Az üzleti életben meghatározóak a kapcsolatok, illetve mindaz, ami valahová pozicionál. Egy hiteles és gyors reakcióra képes üzletembernek igenis muszáj, hogy meglegyenek a kapcsolatai, amelyeket bármi probléma esetén az adott szituáció megoldásaként bármikor fel tud keresni. Nem lehet mindenkin segíteni. El kell fogadni, hogy nem tudunk istent játszani és megmenteni mindenkit, csak elfogadni. Ha el tudjuk fogadni, hogy vannak nálunk szegényebbek, vagy gazdagabbak és az értékítélő képességünk a helyén van, akkor ugyanúgy tudunk fel-, illetve lefelé is kommunikálni anélkül, hogy szenvednénk a köztünk lévő különbségtől. Ez így szép leírva, de használni eddig csak nagyon kevesen tudták.
Mit is mondhatnék? Egyszerű a fáma, bátraké a szerencse. Bátrak azok, akik adott pillanatban nem adták fel a hitüket a változtatást remélve. Ezért jár nekik a szerencse. Aki adott helyzetben nem mer lépni, az hagyja magát manipulálni, gyáva lesz és soha nem jár neki a szerencse. Szinte minden nap, amikor az egyéb projektjeim mellett van időm, a SharingCarral kelek-fekszem. Én hiszem, hogy 300 autóval, kellő hittel, jó szakemberekkel, arányait nézve minimális beruházással meg lehet változtatni ezt a várost. Itt merül fel a kérdés, hogy a hit meddig terjed ki és mikor kezdődik a realitás. Amikor olyan üzletemberekkel beszélek, akik épp egy krízis helyzet előtt állnak, aránylag időben belátták, hogy nem vettél fel a lépést és hamarosan hátrányba kerülnek, sokszor csak 20-30 év múlva derül ki, hogy álomvilágban élnek. Ilyenkor általában elég gyors ütemben kell haladni az általam mentorált vállalkozásokkal, ami szinte mindenre kiterjed. Egy személyben építjük a céget és hozzá a cégvezetőt. Gyorsan lehet általában behozni a hátrányt, de ez nem minden esetben fájdalommentes. Ezekkel az ügyfelekkel, (akik amúgy felelős cégvezetők) szoktam elbeszélgetni és megpróbálom megértetni velük a következőt...
Volt egy álmod klassz, 8 évesen ez imádni való. 18 évesen ez már lelkesítő. 38 évesen viszont már elég kínos és jó lenne nem eljutni a szívet tépőig.
Egyszerűen van az a szint, amikor már nem finomkodunk. Azt mondják, hogy az ember körülbelül 25.000 napot él. Aki átbillent az élethosszának a második felére és csak akkor veszi észre, hogy nem élt, nagy valószínűséggel nem fogja tudni megélni az utolsó felet sem boldogságban. Amit fiatalon építünk, az egy jól működő, fenntartható vállalkozás, egzisztencia és egy olyan nyugdíj alap, ami a későbbi idős korban már megfelelő alapot jelenthet az élethez. Lényegtelen, hogy az utóbbi hat kiadott panel lakás, nyugdíj alapba fektetés, állampapír, cégvásárlások. Ami fontos, hogy egy olyan alapot építünk, amely biztosítja a hosszú távú jövőnket és egy alap fizetést ad. Az életünk második szakaszában már nem az kell számítson, hogy mennyit, hanem az, hogy mit akarunk csinálni. Nagyon fontos, hogy ezeket már kicsi korban tisztázni, mert bajok lehetnek.
